
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U17-es labdarúgócsapata szombaton délelőtt a bajnokaspiráns Tarpát látta vendégül. Bende Tibor legénysége egy küzdős, hajtós találkozóra számíthatott, várható volt, hogy az idényben mindössze két vereséget szenvedő szabolcsiakat nehéz lesz megállítani.
Esélyeshez méltó módon kezdett a Tarpa, amely alakulat már az első perben veszélyeztetett. A vezető találatukra sem kellett sokat várni, hisz egy védelmi megingást követően Sochka Dmytro gurított Szász Attila kapujába. A hazaiakat a bekapott gól rendesen megzavarta, amit a szabolcsiak ki is használtak, és tizenegyesből növelték az előnyt. Bende Tibor tanítványai ezzel rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, de próbáltak kijönni a szorításból. Némi mezőnyjáték után azonban a hajdúsági védelem kétszer is hibázott, így a 22. percben már 4–0 volt az állás. Közben sérülés miatt Vadász Ferenc nem tudta folytatni a meccset, így helyére Bakony Máté érkezett. A mérkőzés képe pedig egyre inkább megváltozott, ugyanis a cívisvárosiak egyre több tetszetős támadást vezettek, Vadon Mártonnak a 29. percben szépítenie is sikerült. Bár a szünetig még mindkét fél betalálhatott volna, ám addig az eredmény már nem változott.
A fordulást követően nagyszerű mentalitással játszottak a Sportiskola futballistái, akik a Tarpa védelmét több alkalommal is megizzasztották. Mivel a bajnokaspiráns nem tudta igazán érvényesíteni akaratát, a sárga-kékek a felzárkózás reményében mentek előre. Havasi Ferenc 68. percben szerzett gólja erre még reményt is adott, de a vendégek a végéig már magabiztosan tartották a kétgólos előnyt. A sportiskolások így végül 4–2-es vereséget szenvedtek, de a második félidőben nyújtott teljesítményükre kimondottan büszkék lehetnek.
Regionális U17 Észak-Kelet, 17. forduló
DSC-SI – Tarpa SC 2–4 (1–4)
DSC-SI: Szász – Botos (Szőllős 76’), Havasi (Koncz 76’), Varga R., Vadon, Kovács D., Sipos, Nagy Á., Szabó Z., Vietorisz B., Vadász (Bakonyi 19’)
Gólszerzők: Vadon 29′, Havasi 68′
Edző: Bende Tibor
Bende Tibor: Az őszi, súlyos vereségen mindenképpen szerettünk volna kozmetikázni, és persze a Mátészalka elleni gyenge produkció után saját magunknak bizonyítani. Nem volt könnyű dolgunk, mert az ukrán játékosokból álló Tarpa ellen mindig magas intenzitású meccseket játszunk. Négy játékosom sérülés, illetve betegség, négy játékosom pedig a felsőbb korosztályokban való szereplés miatt nem állt rendelkezésemre, így U16-osok segítségével vetettük magunkat bele a küzdelembe. Azt kértem a srácoktól, hogy biztos, zárt védekezésből próbáljunk minél hamarabb az ellenfél kapuja elé kerülni, valamint végig maximális erőbedobással futballozzanak. Sajnos az elején túlságosan tiszteltük a bajnoki címre is esélyes szabolcsi gárdát és hamar háromgólos hátrányba kerültünk. Ezután mintha leesett volna a mentális teher a srácokról és egyre jobban felvettük velük a versenyt. Sikerült szépítenünk, továbbá több veszélyes támadással megmutattuk, hogy nem adtuk fel a meccset. A félidőben átbeszéltük a hibáinkat, majd a fordulás után nagy erőket mozgósítottunk, hogy felzárkózzunk. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, némi hiányérzet azonban maradt bennem az első percekben mutatott megilletődöttség miatt.
T.H.




