
Fotó: DEAC
Ahhoz kétség sem fér, hogy a DEAC-Tungsram háza táján a mostaninál már jobb hangulat is uralkodott, ugyanis a csapat sorozatban hét vereségnél tart, amellyel a rájátszásba kerülést illetően kilátástalan helyzetbe került. A múlt heti, Kaposvár elleni zakó után az egyetemisták vezetőedzője, Berényi Sándor teljesen összeroskadva értékelt, és kiemelte, hogy radikális változásokra van szükség.
A klub a mai napon hivatalosan bejelentette, hogy az utóbbi összecsapásokon hozzáállásbeli problémákat mutató amerikai hátvédek, Josh Hagins és Xavier Thames a szezonban már biztosan nem lépnek pályára. Annyi bizonyos, hogy az alakulat jövőbeli terveiről és a komolyabb változtatásokról a napokban tárgyalások várhatók, a fennmaradó mérkőzéseken pedig tehetséges fiatal akadémisták juthatnak szóhoz.
A debreceniek szerdán 18 órától az OSE Lions otthonában ragadhatják meg az utolsó esélyt. A rutint a Polyák, Dzeletovic, Drenovac, Aska kvartett képviselheti, de Valerio-Bodonra, Kerper-Fronius Gáspárra is főszerep hárulhat, emellett minden bizonnyal Neuwirth Bence és Kovács Ákos is az eddigieknél több játékpercet kap. Nem lesz egyszerű feladatuk, hiszen az Oroszlány a középszakasz első körében csupán a Kaposvártól kapott ki, a cívisvárosi gárdán kívül a Kecskemét és a Szedeák ellen is győzelmet aratott.
A felek legutóbb három hete találkoztak egymással. Az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban rendezett mérkőzésen ugyan az első negyed után úgy tűnt, hogy sima hajdúsági siker születik, ám az oroszlánok két jó negyedet produkálva megfordították az állást. A negyedik etapban visszazárkóztak a debreceniek, és még nyerhettek is volna, azonban egy buta hibából az OSE büntetőkkel egyenlített, ezzel jöhetett a hosszabbítás. A ráadást jobban bírták a piros-fehérek, és végül 86–83-as aránnyal húzták be a két pontot.
Az akaraterőn, a koncentráltágon és a csapatszellemen a visszavágón nagyon sok fog múlni. Berényi Sándor együttese remélhetőleg összeszedte magát, a fiatalok számára pedig a pályára lépési lehetőség nagy löketet ad és szebbnél szebb kosarakkal hívják fel magukra a figyelmet.
Férfi kosárlabda NB I/A, középszakasz, középház, 6. forduló
OSE Lions – DEAC-Tungsram
04.27. 18:00 Oroszlány, Krajnyik “Akác” András Sportcsarnok
T.H.




