Kosárlabda: Túl nagy előnyt adtak lányaink a zalaiaknak

A DEAC Női együttese a ZTE NKK csarnokában lépett parkettre az Amatőr NB I. piros csoportjának 28.fordulójában.

0

safe_image-1-2-300x157 Kosárlabda: Túl nagy előnyt adtak lányaink a zalaiaknakFotó: deac.hu

A házigazdák már a mérkőzés elején kemény tempót diktáltak, kezdeti futásukat mindössze Mezei-Göttlinger Anna hármasa zavarta meg. A folytatásban sem jutott több lehetőséghez a DEAC, Baczuk Virág és Balassa Kincső gyarapította a vendégek pontjait, a differenciát azonban az etap végére már csak nem húszra növelte a ZTE (27-9). A második negyedben a fehér-feketék megkezdték a felzárkózást: Mezei Dóra távolijával és Baczuk kosarával próbáltak közeledni. A szünet előtt Mezei-Göttlinger menetelésének köszönhetően válaszolni tudott a túloldali akciókra a Debrecen, a különbség azonban így is húsz pontos volt a félidőre (50-30).

A fordulás után még egy lapáttal rátettek az eddigiekre a vendégek, bravúros triplákkal faragtak a deficiten. A periódus derekán se lassítottak a hajdúságiak, így Baczuk távolija után már csak négy egységnyi volt a különbség. A záró felvonás előtt azonban megelégelte a Debreceni Egyetem közeledését a Zalaegerszeg, és egy 12-2-es rohammal zárták a játékrészt (68-54). Az utolsó tíz percben is töretlenül hajtott Kászoni Boglárka együttese Baczuk és Mezei révén gyártották a pontokat, a ZTE azonban őrizni tudta visszaépített fórját. A végjátékban felváltva estek a találatok, a hazai csapat már nem akarta kiengedni a győzelmet a kezei közül, a DEAC viszont nem könnyítette meg a dolgukat, Mezei Göttlinger és Mezei töretlenül tartotta a frontot, a differenciát azonban időszűkében már nem tudták megsemmisíteni, így a lendületes kezdés következtében zalai diadallal zárult az összecsapás (95-74).

ZTE NKK – DEAC 95-74 (27-9, 23-21, 18-24, 27-20)

DEAC: Mezei-Göttlinger 24/12, Mezei 17/9, Holinka-Miklós 7/3, Baczuk 18/6, Sós –

Cserék: Pásti 3, Futó -, Szabados 3/3, Balassa 2, Király -, Pallai –

Vezetőedző: Kászoni Boglárka

Kászoni Boglárka: Az első negyedbe félve játszottunk és 7 percnek kellett eltelnie, hogy megbátródjunk. Sikerült védekezésbe megcsinálniuk azt amit kértem tőlük és a támadásaink is jó ritmusúak voltak! A lányok lenyűgözően játszottak! Bár a különbségen nem látszik, de egy jó mérkőzést játszottunk! Örülök, hogy hittek magukba és, hogy akartak harcolni. Gratulálok a Zalaegerszegnek és további sok sikert nekik.