
Szombaton a csapatbajnoki fordulókra került sor, öt együttes, a Sopron, Maroslele, a fővárosi Józsefváros, a DSC I. és a DSC II. részvételével zajlottak a küzdelmek. Az 1. fordulóban a Kiss Levente, Kovács Nándor, Lukács László összetételű debreceni trió magabiztos (15-3) győzelmet aratott a Matkó Péter, Matkó Dóra és Matkó László alkotta másik cívisvárosi gárda ellen. A másik ágon pedig a Sopron diadalmaskodott 12-6 arányban a Maroslele felett.
A 2. fordulóban az emberhátrányban lévő Józsefváros nagy csatában győzte le a második számú hajdúsági csapatot, míg a DSC-I. könnyedén nyert a Maroslele ellen. Kiss Levente ebben az etapban szenvedte el egyetlen vereségét a hétvége folyamán. A hátralévő három fordulót az első számú hajdúsági alakulat újfent sikeresen abszolválta, míg a DSC-II. két győzelemmel és egy vereséggel zárta párharcait.
A Kiss Levente, Kovács Nándor, Lukács László debreceni trió állhatott fel végül a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára, ami jó előjel lehet az októberi, brazíliai világbajnokságra, és az ott megrendezésre kerülő Interkontinentális klub világbajnoki döntőre nézve. Azt, hogy a debreceni csapat milyen összetételben indul majd a „nagy utazásra”, azt még nem lehet tudni, hisz szövetségi támogatás nélkül, önerőből kell megoldaniuk a válogatott asztali focisoknak a négynapos verseny utazási, nevezési és szállás költségeit.
Vasárnapi már a 2022-es év DSC Kupájáért folyt a küzdelem. A szervezők úgy döntöttek, hogy ezúttal, kísérleti céllal a svájci lebonyolítási rendszert alkalmazzák. A verseny végeztével azonban ezt többen kritizálták, ezért úgy az a döntés született, a jövőben mellőzik ezt a rendszert. Mindezek ellenére nagyon jó hangulatban zajlott a megmérettetés. Füzy Csaba és Maczelka Árpád a 6.-7. helyen végeztek, ami remek eredmény mindkét versenyzőtől. Kovács Nándor kikapott Kiss Leventétől, majd döntetlent játszott a remeklő Matkó Péterrel, így a harmadik helyen zárt. Matkó Péter viszont minimális különbséggel maradt alul a végső elszámolásnál Kiss Leventével szemben, aki így átvehette a verseny zárásaként a kupát.
KZT




