
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U16-os labdarúgói számára hatalmas fejlődési lehetőséget jelentett, hogy idén egy kiemelt országos bajnokságban mérettethették meg magukat. A következő szezonokban akármelyik pontvadászatban is vesznek részt, minden bizonnyal fel tudják majd használni a most szerzett tapasztalataikat.
A Szabó Imre vezette csapat ugyan csak négy bajnoki mérkőzésen szerzett pontot (3 győzelem és 1 döntetlen), amely az utolsó helyre volt elég, de a srácok előre lépése megkérdőjelezhetetlen.
„Az előzetes célok nagyjából megvalósultak, mind a nevelés, mind szakmai téren sokat fejlődött a csapat” – kezdte évértékelőjét Szabó Imre. „Az év folyamán egységes, motivált, egymásért küzdeni tudó, fegyelmezett, a sport iránt alázatos gárda alakult ki. Az őszi szezonban még sok volt a hiányosságunk, ezáltal nagy volt a különbség az ellenfelek javára, de a szezon vége fele már “szűkült az olló.” A téli felkészülés után viszont taktikailag és fizikálisan is sokat léptünk előre, sőt, a tavasz második felében már játékban is kimondottan sokat fejlődtünk. Többször tetszetős, kombinatív játékkal rukkoltunk elő, de talán a Vác elleni találkozóra érett be igazán a munka gyümölcse, nagyon kár, hogy vége lett a bajnokságnak.”
A vezetőedző azt is elmondta, hogy nem szeretné külön-külön kiemelni egyik játékosát sem, mivel a meccseken sem egyénenként, hanem csapatként voltak jelen.
„Nagyon nehezen bírtam eleinte velük, számos probléma volt, amit orvosolni kellett, bár nyilván ez életkori sajátosságból is fakadt. Aztán mikor már beállt mindenki a sorba és egyfelé húztunk, könnyebb volt a dolgom, a végére igazi csapattá formálódtak. A srácok megtanultak küzdeni egymásért és játékban is sokat léptünk előre, amit számos ellenfél edzője elismert. A Sportiskolánál első számú célunk továbbra is a nevelés, illetve, hogy minél több játékos, tehetségéhez mérten minél hamarabb kerüljön oda a felnőtt csapat környékére. A csapat a nyári felkészülést már nem velem kezdi, mivel én az U12-eseket veszem át. A fiúknak kívánom, hogy érjék el legnagyobb álmaik, és továbbra is ugyanolyan elánnal játsszanak, mint ették azt a szezon végén” – zárta mondandóját Szabó Imre.
T.H.




