
Fotó: FIBA
Szombaton nyolc mérkőzéssel rajtolt el az U17-es női kosarasok világbajnoksága Debrecenben. Bolygónk tizenhat legjobb válogatottja bő egy héten keresztül csatázik egymással a Főnix Arénában és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, hogy július 17-én végül kiderüljön, ki emelheti magasba a trófeát. Az első játéknapon USA és Franciaország fiataljai teljesítettek a legjobban, de a látottak alapján a spanyolokban és kanadaiakban nagy potenciál van, pontosabb dobószázalékkal pedig a magyarok is bizakodhatnak a jó folytatásban.
A-csoport:
Mint beszámoltunk róla, Magyarország U17-es hölgyeinél ugyan többször is akadozott a gépezet, ám ennek ellenére is könnyedén, a játék minden elemében felülmúlták Belgiumot.
Magyarország–Belgium 55–39 (13–7, 15–12, 12–8, 15–12)
A Mexikó–Japán találkozó nagy iramban kezdődött, a papírformának megfelelően már az első percekben is az ázsiaiak akarata érvényesült. A maroknyi mexikói szurkolótábor biztatása hiába jelenthetett volna nagy erőt, a lányok nem igazán tudtak beleszólni a mérkőzésbe. A japánok az első etap végén 11 ponttal álltak jobban, majd ezt folyamatosan növelve a végére teljesen felőrülték az észak-amerikaiakat és arattak 77–40-es győzelmet. A legjobb mutatóval Kyoka Sasaki rendelkezett, összesen 14 ponttal és 9 lepattanóval zárt.
Mexikó–Japán 40-77 (14-25, 19-45, 26-61, 40-77)

Fotó: FIBA
B-csoport:
A nyitómérkőzést egy triplával kezdte Ausztrália, amely az 5. percben már 14–3-ra vezetett. Ezt követően a szlovénok rendezték soraikat, az negyed végére a játék irányítását is átvették, és két pontosra csökkentették a különbségüket. A második negyed első percében Szlovénia egyenlíteni tudott, de aztán a technikai hibákat kíméletlenül kihasználták az ausztrálok, melynek köszönhetően hétpontos előnnyel vonulhattak az öltözőbe. A harmadik negyed ausztrál dominanciával folytatódott, azonban az eredményt illetően a két válogatott közti differencia nem változott. Az utolsó játékrészre fordulva nyugati szomszédjaink minden energiájukat mozgósítva visszazárkóztak, és öt perccel a lefújás előtt még át is vették a vezetést. Az utolsó tíz másodpercben mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést, de a záró etap végén döntetlent mutatott az eredményjelző és jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban mindkét válogatotton látszódtak a fáradtság jegyei, ám végül a szurkolók segítségével Szlovénia zsebelte be a 87–81-es győzelemmel járó két pontot az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Az óceániaktól a 13 pontig jutó Isla Juffermans, míg a szlovénektől a 20 pontos Ajsa Sivska volt a vezér.
Ausztrália–Szlovénia 81–87 (21–19, 20–15, 16–16, 17–24, 7–13)
A négyes második mérkőzése 7–0-s francia hengerrel indult. A gallok a folytatásban is fölényben voltak, a játék minden elemében felülmúlták Argentínát, és 17 pontos előnnyel zárták az első negyedet. A második felvonásban a dél-amerikaiak rendkívül sok technikai hibát vétettek, így csak tovább nőtt a különbség. A harmadik játékrészben sem vett vissza Franciaország, Dursus Marine (21 pont) vezérletével az utolsó játékrészre már 46 pontos előnyt épített ki, és végül tekintélyt parancsoló, 98–35-as arányú eredményt ért el. A franciák megmutatták, hogy akár a végsőig menetelhetnek, Argentína legjobbjaitól pedig a folytatásban ennél sokkal több kell.
Franciaország–Argentína 98–35 (26–9, 27–9, 23–12, 22–5)

Fotó: FIBA
C-csoport:
A Főnix Arénában az Egyiptom–Dél-Korea mérkőzéssel kezdődtek a vb küzdelmei. Az első negyedben a csapatok fej-fej mellett haladtak, és bár nem volt nagy az iram, a lányok lelkesen, a védekezésre nagy hangsúlyt helyezve kosaraztak. Az első negyedet követően az észak-afrikaiak 17–12-re vezettek, ám a második etapban a koreaiak pillanatok alatt visszazárkóztak döntetlenre. A kisebb termetű, de a látottak alapján valamivel erősebb fizikumú ázsiaiak aztán beizzították a triplagyárat, melynek köszönhetően a félidőre már hét ponttal jobban álltak. A fordulást követően azonban Sol Kim-ék öt percen át nem találtak a kosárba, a megingást pedig Egyiptom gyorsan kihasználta. Maya Ahmed-ék számára a kilencpontos előny után mégsem jött ki a lépés, így a záró negyedre már csak hárommal mentek. A hajrában ugyan többször is egálban voltak a felek, de a 27 pontig jutó Jana Sallman vezérletével Egyiptom minimális lépéselőnyével végül hatalmas csatában 75–73-ra nyert.
Egyiptom–Dél-Korea 75–73 (17–12, 9–21, 28–18, 21–22)
A „C” jelű kvartett második mérkőzésének első negyedében hol Spanyolország, hol pedig Kanada vezetett. A papírforma alapján a csoport két legerősebb csapata találkozott egymással, ehhez méltóan jó volt az iram, a lányok az egy az egy elleni csatákban nem kímélték egymást. Tíz perc után a spanyolok két ponttal jobban álltak, ám az észak-amerikai gárda a második etap elején gyorsan fordított. A hispánok nem hagyták magukat, még magasabb fokozatra kapcsolva kilencpontos előnyre tettek szert, és bár Kanada a hátrányából faragott, a nagyszünetben is a piros-sárgák felé billent az eredmény. A harmadik negyedben a spanyol hölgykoszorú még úgy is szárnyalt, hogy addigi legjobbjuk, Iyana Martin Carrion a kispadon pihent. A felek közti különbség tízpontosra hízott, de az utolsó negyedben az észak-amerikai Cassandra Prosper sorra dobta a kosarakat, így az utolsó öt perc 53–53-ról indult. Hatalmas taktikai küzdelem zajlott, egy-egy apró hiba pontos sorsáról döntetett. A hajrában a spanyoloknak jobban jött ki a lépés, 60–57-re diadalmaskodtak, ugyanakkor a mostani teljesítményükhöz hasonlóval a juharleveles zászlósok is sokáig juthatnak.
Kanada–Spanyolország 57–60 (15–17, 16–18, 11–16, 15–9)

Fotó: FIBA
D-csoport:
A Németország–Új-Zéland találkozó első perceiben kiegyenlített volt küzdelem, ám a németek sokkal eredményesebbnek bizonyultak. A második negyedben a hátrányban lévő új-zélandiak kapkodtak, az európaiak magabiztosan, kosárról kosárra növelték az előnyt. A harmadik negyedben az új-zélandi Scheu Joanna sérülése miatt sokáig állt a játék, a játékos könnyek között, bicegve tudta elhagyni a játékteret. Mainien Rolf a végéig szüntelenül húzta magával a németeket, s könnyedén, 68–35-re múlták felül a pocsék százalékkal dobó Új-Zélandot.
Németország–Új-Zéland 68–35 (12–4, 13–10, 20–10, 23–11)
A csoport másik mérkőzése szintén kiütéssel ért véget, miután Mali válogatottja bármennyire is élt együtt a játékkal, megnehezíteni sem tudta a végső győzelemre is esélyes Egyesült Államok dolgát. Az amerikaiak már az első negyed után 12 ponttal vezettek, majd a második részben is tíz egységgel jobbnak bizonyultak, így a lényegi rész már a nagyszünetre eldőlt. A harmadik negyed felére már USA valamennyi játékosa gyűrűbe talált legalább egyszer, becsülendő, hogy az afrikaiak még ekkor sem adták fel. A debreceni viadal első játéknapja az amerikaiak 78–49-es győzelmével zárult, és megmutatták, hogy bizony nehéz lesz megszorongatni őket.
USA–Mali 78–49 (25–13, 25–15, 10–10, 18–11)
T.H., O.K.




