
Azt gondolom, minden játékos ilyen bemutatkozásra vágyik.
Igen, sikerült jól bemutatkoznom, nagyon boldog vagyok, köszönöm Bandi bának, hogy lehetőséget adott számomra a bemutatkozásra.
Mikor dőlt el, hogy ott leszel a kezdőben?
A mérkőzés előtti nap már lehetett sejteni, de a mérkőzés napján lett biztos. Nagyon örültem ennek, hiszen ezért dolgoztam. Volt bennem egy egészséges drukk és bizonyítási vágy, ami doppingolt, bár nem vagyok kimondottan izgulós típus, a pályán érzem igazán otthon magam.
Jól játszott a csapat, mi változott meg erre a mérkőzésre?
Amiben másabb volt mint a többi mérkőzés, hogy megszereztük a vezetést, az elő gól felszakított egy gátat és onnantól szinte minden összejött, a helyzeteinket ki tudtuk használni. Védekezésünkkel eddig se volt probléma, a támadásokban voltunk most higgadtabbak és pontosabbak.
Mesélnél a gólodról?
Ferenczi Jani elment a bal szélen, visszaléptem elkérni a labdát, amit befele vettem át, felnézve láttam egy szabad folyosót, Könyves Norbi elvitte az egyik védőt, oda bevezettem a labdát, senki nem lépett ki rám, lehet passzra számítottak. Észrevettem a kapus a hosszút olvassa, így visszahúztam a lövést a rövidbe. Kicsit takarásban is voltam.
Ez a teljesítmény elég lehet, hogy továbbra is élvezd a bizalmat?
Most a meccs után, minden szép és jó, de ha nem edzek keményen, megelégszek ezzel, semmire sem fogom vinni. Hétről hétre jó teljesítményt kell nyújtanom, hogy lehetőségem legyen kezdőként pályára lépnem. Helyén kell kezelni a teljesítményemet, természetesen örülök, hogy hozzá tudtam tenni a győzelemhez, ez egy jó útnak a kezdete. Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni, idővel meghatározó játékos lenni, hiszen mindig ez volt a vágyam.
Miben kell javulnod?
NB-1-ben minden gyorsabb, nem lehet kihagyni egy pillanatra sem, végig koncentrálni kell, ez sokat kivesz az emberből. Ha továbbra is lehetőséget kapnék, ebben biztos fejlődni fogok. Bizonyos szituációkban kell még fejlődnöm, hogy jó döntéseket hozzak, mikor kell passzolni vagy megcsinálni a cselt. A játékostársaktól nagyon sok segítséget kapok, az öltözőben is családias a hangulat, ez is segít, hogy a pályán megértsük egymást.




