Atlétika: Szűcs Valdó szezoncsúcsot futott a Gyulain

Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon jól szerepeltek a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétái.

0

KAT7329_fb-300x169 Atlétika: Szűcs Valdó szezoncsúcsot futott a GyulainFotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

A nap második debreceni érdekeltségű versenye öt óra után pár perccel kezdődött, ekkor a magasugrók léptek rekortánra. A kilenc fős mezőnyben a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola ugrójáért, Török Gergelyért szoríthattunk. U23-as magyar bajnokunk könnyedén teljesítette a 205 centis kezdőmagasságot, mint ahogy a 210 sem okozott számára gondot. Magyar Zoltán tanítványa a 214 centit másodjára vitte át, a 218-at viszont három kísérletből sem sikerült átvinnie, így a hatodik helyen végzett.

Következett a debreceni szempontból talán legjobban várt szám, a 100 gát, melyben két kiválóságunk, Kozák Luca és Kerekes Gréta is rajthoz állt. A cívisvárosi atléták olyan kiválóságokkal vették fel a versenyt, mint Jasmine Camacho-Quinn, Kendra Harrison, vagy Nia Ali. Mindkét gátasunk jól kapta el a második rajtot, Suba László tanítványa tartotta a lépést a sztárokkal, ám az utolsó előtti gátban megbotlott és elesett. Kerekes Gréta 13.60-as idővel, a hatodik helyen ért célba. A versenyszámot az olimpiai bajnok Jasmine Camacho-Quinn nyerte, 12.27-nél megállítva az órát.

110 gáton a jamaicai Rasheed Broadbell, a világbajnok Grant Holloway és Daniel Roberts mellett a sérüléséből felépülő Szűcs Valdót is láthattuk. A debreceni gátas idei legjobbját futva, 13.69-es idővel 5. helyen zárta a számot, melyet nagy meglepetésre a jamaicai gátas – ha csak célfotóval is – nyert (13.12), legyőzve a világbajnokot.

KZT