
Fotó: DVSC/Facebook
Deonise Fachinello neve játékosként akkor került képbe Debrecenben, amikor a csapat képe sérülések miatt alaposan megtizedelődött. Bár korábban már visszavonult, 2022 januárjában mégis úgy döntött, hogy a Lokiban is kipróbálja magát, így a spanyol, a francia, az osztrák és a román liga után a magyar női kézilabda-bajnokságban is érmet szerzett.
A jobbkezes jobbátlövő brazil hazájában a Guarulhos Metodista együttesében játszott, 2006-ban pedig áttette székhelyét Európába. Megfordult a spanyol Club León Balonmanonál, az osztrák Hypo Niederösterreichnél, a francia Havre HAC-nál, a román CSM București-nél, a dán Odense-nél, de a román Magura Cisnadie és Craiova együttesében is szóhoz jutott, továbbá a francia Bourg-de-Péage-ben is bizonyított. Legnagyobb eredményei közé tartozik, hogy az EHF-kupát is magasba emelhette, valamint alapembere volt a 2013-as világbajnok brazil válogatottnak.
A jelenleg 39 esztendős Fachinello vasárnap a DVSC Facebook oldalán megtalálható videóban bejelentette, hogy játékoskarrierjével másodjára is, immáron véglegesen felhagy, és a klubot a jövőben sportigazgatóként igyekszik segíteni.
Elsődleges feladata lesz, hogy próbáljon olyan játékosokat – legyen szó fiatal tehetségekről, vagy akár rutinosabb, válogatott kézilabdázókról – találni, akiket érdemes leigazolni. Az említett videóban Deonise Fachinello hozzátette, hogy már beszélt is néhány sportolóval, valamint trénerrel, és az új igazolások terén már sok ötlete van, de a végleges döntést Szilágyi Zoltán vezetőedző Ábrók Zsolt ügyvezetővel közösen hozza majd meg.
T.H.




