Fotó: Magyar Atlétika – Hungarian Athletics/Facebook
Húsz egyesület 40 versenyszámban küzd meg a pontokért és a végső helyezésekért ezen a hétvégén. Az idei csapatbajnokság nagy jelentőséggel bír, ugyanis jövőre változik a lebonyolítás, a 2023-as évben a legjobb 16 egyesület kezdheti az első osztályban a következő kiírást. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola ezúttal önálló csapattal képviselteti magát a versenyen.
A Magyar Atlétikai Szövetség elnökének, Gyulai Miklósnak és a Debreceni Sportcentrum Kft. stratégiai-és sportszakmai igazgatójának, Makray Balázsnak a köszöntője után a sportolóké volt a főszerep.
Az időjárás nem a legszebb arcát mutatta az első napon, a kora őszi napsütés helyett meglehetősen hűvös időben léptek rekortánra az atléták, sőt a kora esti számok már szakadó esőben fejeződtek be.
Debreceni győzelmekkel kezdődött a verseny, gerelyhajítónk, Szilágyi Réka (fotó) 58.71 méteres dobása első helyet ért. Koroknai Tibor pedig 51.08-as idővel utasította maga mögé a 400 gát mezőnyét, mint ahogy női 4×100-as váltónk is 47.77-et futva elsőként ért célba.
Török Gergely 208 centit teljesítve, Bakosi Péter mögött másodikként zárt magasugrásban, ezzel értékes pontokat szerezve egyesületünknek. A legtöbb egységet 100 síkon gyűjtötték a DSC-SI atlétái, mely számban hárman is rajthoz álltak, országos bajnokunk Kozák Luca harmadik, Kerekes Gréta hatodik, míg Ablonczy Lili tizenkettedik helyen ért célba. Több számban is rajthoz álltak még a debreceni atléták, tovább gyarapítva a cívisvárosi pontokat.
Sportolóink a nap végére 169 pontot gyűjtöttek, mellyel a nyolcadik helyről várhatják a vasárnapi folytatást.
A legtöbb egység (257) a Budapesti Honvéd Sportegyesület neve mögé került, az MTK (250) a második, míg az Ikarus Budapest Sport Egyesület (235) a harmadik helyen zárta az első napot.
A pontverseny állása a szombati nap után:
- BHSE 257 pont
- MTK Budapest 250 pont
- Ikarus BSE 235 pont
- FTC 219 pont
- MATE-GEAC 203.5 pont
- Vasas SC 194 pont
- TSC-Geotech 175 pont
- DSC-SI 169 pont
- SVSE 141 pont
- DVTK 108 pont
- Győri AC – II. ker. Dózsa 105.5 pont
- BEAC 105 pont
- Nyíregyházi Sportcentrum 105 pont
- VEDAC 105 pont
- Békéscsabai AC 94 pont
- ARAK UP Akadémia 92.5 pont
- UTE 81.5 pont
- VSD Dunakeszi 69 pont
- Szombathelyi Dobó SE 48 pont
- PVSK 46 pont




