Kosárlabda: Másodjára is kapitulált a Szolnok

A DEAC női együttese a dr. Hepp Ferenc Emlékkupa első fordulójában is a Szolnoki MÁV SE csapatával került szembe. Kovács Imre tanítványai a zöld-csoportos hétközi diadal után huszonegy pontos győzelemmel zárták a találkozót.

0

noikosar-300x157 Kosárlabda: Másodjára is kapitulált a SzolnokFotó: deac.hu

A kedd estihez hasonló lendülettel kezdett a hajdúsági együttes, Mezei és Mondl kosaraival indult az építkezés, amit a szolnokiak nem néztek jó szemmel. (6-4) Az első tíz perc végére is maradt az egylabdányi különbség a mieink javára, Pallai középtávolijával vették át újra a vezetést. A folytatásban próbáltak távolodni a házigazdák, Szabados találata után már hét egységnyi volt a differencia. A szünet előtt egy 10-2-es rohammal fordítani tudtak a vendégek, de a hátralévő minutumokban Gaál triplájával megtört a jég és válaszként egy 9-1-es futással zárták az első félidőt (26-19).

A fordulás után újult erővel lépett parkettre a fehér-fekete alakulat, így a záró periódus előtt Holinka-Miklós vezetésével már tizenhét egységnyi fórjuk volt a negyed során hét pontig jutó szolnokiakkal szemben (43-26). A negyedik szakaszra mondhatni már eldőltek az érdemi kérdések, Márki még próbált szépíteni a túloldalon, de a cívisvárosiak a kiépített előnyüknek hála magabiztosan zárták le az összecsapást Gaál duplájával (56-35).

Hepp Kupa, Női – 1. forduló

DEAC – Szolnoki MÁV SE 56-35 (10-8, 16-11, 17-7, 13-9)

DEAC: Gaál 5/3,Szabados 2, Király 2, Mezei 8, Holinka-Miklós 8

Cserék: Kernács 2, Bárdos 3, Szöllői 4, Szabó 6, Kovács -, Mondl 10/3, Pallai 6

Edző: Kovács Imre