Újabb rangadó vár a kis Lokira

A DVSC második csapata a BKV Előrét fogadja a harmadosztály szombati játéknapján.

0

DVSC-II-Fuzesgyarmat-011-300x173 Újabb rangadó vár a kis LokiraFotó: Ásztai Csaba

Két 5-2-es győzelmet követően a Karcag fékezte le a kis Lokit, mely gárda emberhátrányban is két góllal győzte le Máté Péter együttesét. Bár a mérkőzés java részében a piros-fehérek voltak fölényben, a helyzetkihasználással adódtak gondok, a lehetőségeket nem sikerült gólra váltani. A debreceni fiatalok maradtak a 8. helyen, mivel szerencsésen alakult a forduló, továbbra is belátható távolságra vannak a dobogótól.

Szombaton újabb rangadó vár a DVSC második csapatára, mely játéknapon a BKV Előre érkezik az Egyetemi Sporttelepre. A fővárosiak két hellyel és két ponttal előzik meg a Máté-tanítványokat, ez pedig változhat, ha a srácok begyűjtik mindhárom egységet. Erre pedig képesek – főleg hazai pályán – a cívisvárosiak, hiszen az idei szezonban már sok szép eredménnyel, bravúrokkal is, örvendeztettek meg minket. A csapat egységes, a fiúk sikerre éhes, stabil, jó teljesítményt nyújtanak, nem véletlenül állnak előkelő helyen a táblázaton. Bízunk abban, az Előrének hátra lesz szombaton és a kis Loki újabb egységekkel gyarapítja pontjai számát.

NB III Keleti csoport 18. forduló

DVSC-II – BKV Előre

11.19. 13:00      Egyetemi Sporttelep

KZT