Őszinte, mindenre kiterjedő beszélgetést folytattunk a szurkolók Menyusával. A kamerák előtti vallomását karácsony után láthatják lapunk facebook oldalán. Ebből szemezgetünk most. A tegeződést ő kérte a régi barátság okán.
Sopronban élsz jelenleg. A hűség városának nevezik, nehezen lehet elhagyni.
Értem mire gondolsz. Volt az életemben hét és fél kemény esztendő, amikor ha tehettem volna, akkor sem igyekezhettem másfelé. A fegyházból nem lehetett turistáskodni. Imádtam egy nőt, bolond voltam és rettentően szerelmes.
Meg féltékeny!
Így van. A bírói végzésben is az szerepel, hogy féltékenységből elkövetett emberölési kísérlet. Nem lehet semmissé tenni, vállalom. Mint ahogy mindent az eddigi életemből.
Tanítottál Sopronban 1997-től 2005-ig. Amikor elítéltek a középiskola igazgatója nem engedte feltenni a végzősök tablójára a fényképedet.
Valóban. A srácok az osztályteremben viszont kirakták. Nagyon jól esett.
Igaz, hogy Lakat Károly edző miatt váltál meg a DVSC-től?
Karcsi bácsi most lenne száz éves. Halottról vagy jót, vagy semmit. A kérdésednek van alapja. Minősíthetetlen hangot használt velem szemben. Így ’83 decemberében összecsomagoltam és távoztam. Hónapokig sírtam utána.
Nem látszik rajtad a hét évtized.
Ne bókolj! Valamivel lassabb vagyok, mint anno. Kertészkedem a helyi termálfürdőben. A nyugdíj mellé jól jön, meg napi hat-nyolc órát levegőn vagyok. Összeseprem a faleveleket, permetezem, nyírom a füvet.
És nézed a VB-t.
Ez nem az a foci, amit mi játszottunk. Más! És nem pozitív értelemben. Sokszor nem is értem a taktikát.
A két ünnep között kispályás torna lesz a Hódosban. Jössz?
Ha hívtok, mindenképpen. 1979-ben én lettem Debrecenben egy hasonló tornán a legjobb játékos. Talán még emlékeznek rá páran. Nagyon szeretném, ha a Loki megint olyan sikereket érne el, mint másfél évtizede. Olvasom, látom elindult valami. Kivárom, és kívánom!
W.Gy.




