A debreceni Diamond Fitness SE idén nyitott egy új szövetség, az IDF felé, így versenyzőik más kategóriákban is kipróbálhatták magukat. Szombaton a monori sportcsarnokban bizonyíthatták, a tánc világában is megállják a helyüket, mely megmérettetésre egyéni és csapatkoreográfiával készültek.
A felnőtt mezőny Modern Contemporary Adult kategóriájában a Spirit koreográfia kapta a bíróktól a legmagasabb pontszámot, és nyerte el az arany minősítést. Ez a kiváló eredmény azért is különleges, mert az egyesület utánpótlás-edzői is tagjai voltak a csapatnak.
A csapat tagjai: Árva Petra, Dajka Molli, Kun Alexandra, Dallos-Papp Réka, Pántya-Ilyés Lara, Hajdu Lívia
A Modern Contemporary Junior kategóriában Lonely Love című előadást mutatták be a lányok. A koreográfia az egyesület vezetőjének, Dajka-Purcsel Zsuzsa édesapjának állított emléket. A bírók is néma csendben nézték az előadást, majd díjazták nagyon magas pontszámmal a művészi produkciót, mely aranyérmet ért.
A csapat tagjai: Kun Alexandra, Pántya-Ilyés Lara, Dallos-Papp Réka, Berki Nóra, Heller Anna, Csordás Nelli, Szegedi Zsóka, Bodnár Diána
Az aranyak sora itt még nem ért véget, ugyanis az Acro fitt B kategória 29 fős mezőnyében Bodnár Diána az első helyen végzett.
Egyéniben születtek még szép eredmények, Sándor Dóra és Heller Anna a középdöntőig jutott.
Felkészítő tanárok:
Kálmáncziné Soltész Beatrix – koreográfia
Dajka-Purcsel Zsuzsa – Fitnesz
Harcsa Attila és Marosvölgyi Tamás – akrobatika
„Izgalmas és tanulságos nap volt számunkra, az volt a célunk, hogy nyissunk a művészibb vonulatok felé. Az eredmények is bizonyítják, a tánc világában is megálljuk a helyüket, nagyon büszke vagyok a lányokra. A szezon véget ért, de egy kis pihenő után januárban teljes gőzzel kezdjük meg a felkészülést a magyar bajnokságokra, a kvalifikációs versenyekre és a világbajnokságra. Nagyon bízom abban, egyesületünk ott lehet Litvániában, az IDF világbajnokságon. Ez úton szeretnék egyesületünk tagjainak nevében mindenkinek áldott, békés, karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog újévet kívánni” – fogalmazott a Diamond Fitness SE vezetője, Dajka-Purcsel Zsuzsa.
KZT




