Fotó: DVSC Kézilabda/Facebook
A vasárnapi fiaskó után két hazai bajnoki meccs következik a Loki hölgyeinek részvételével. A Sola elleni, norvégiai vereséget sürgősen el kell feledni, illetve annak tartalmát raktározni szükséges a nyúlt agyak hátsó szektorába, hogy a debreceni visszavágón, okulva a történtekből megmutathassuk a skandinávoknak mi is az a magyar virtus. (Ez utóbbi pátoszos félmondat akár lelkesítő is lehet.)
Csütörtökön este az örök rivális, a Békéscsaba vizitál a Hódosban, majd vasárnap érkezik az egykori Loki tréner, Bakó Botond által irányított Kisvárda. De nézzük a Dél-alföldiek elleni hatvan percet. A Csaba változatos játékot mutat az utóbbi hetekben Formája hullámvasúthoz hasonlatos, egyszer lent, másszor kicsit fentebb. Tettek némi szívességet nekünk azzal, hogy legyőzték a Mosonmagyaróvárt, de két pontot raboltak a Debrecent verő Budaörstől is. Akad DVSC múlttal rendelkező kézis náluk. Szabó Dóra a kapuban, Vámosi Panna pedig a szaggatott előtt igyekszik majd megakadályozni a hazai rohamokat.
A DVSC feladata a biztos győzelem kivívása. Ha megnézzük a két csapat játékosainak névsorát és azt, hogy megszokott környezetben, várhatóan szép számú publikum előtt kezdődik a kétszer harminc perc, kénytelen vagyok leírni: biztos győzelemre számít mindenki. Egyrészt a B közép vigasztalódni is akar a stavangeri feledhető produkció okán, másrészt egy Békéscsaba ellen vívott rangadó mindig, minden esetben presztízs.
Ami a sérülteket illeti, a helyzet – nyugalom! – változatlan. Sajnos. Hornyák Dóra szalagjai – információnk szerint – még nincsenek összevarrva, Jovovics felépülése is hosszabb lehet a vártnál. A könyökével bajlódik. A Nyköbing elleni meccsen, felugrás és lövés közben húzták vissza a karját, ezért azonnal villannia kellett volna a piros lapnak. E helyett fotós kollégánk vakuja villant mindössze, amiért nem járt még egy használt SIM kártya sem.
Összegezve: Jó meccsen, izgalmak nélküli, tuti piros-fehér siker várunk.
Női kézilabda NB I
DVSC -Schaeffeler – Békéscsaba
01.26. 18:00 Hódos Imre Rendezvénycsarnok
W.Gy.




