Fotó: deac.hu
A DEAC hokisai, valamint a debreceni szurkolók is hamar fel kellett ocsúdjanak – az akárhogy is nézzük – csúfosnak mondható szerdai vereségből – a tök utolsó FEHA 19, ha hosszabbításban is, de ellopta a cívisvárosiak pályaelőnyét a mini-playoffban. Csütörtökön pedig már jöhetett is a “visszavágó”, jóllehet, három nyert meccsig tart a párharc, de igencsak fontos volt ez a második ütközet, ugyanis egy-nulla, de nem ide.
Az hamar világossá vált, ennél a csapatnál tényleg nincs rendben valami, elszállt ez a szezon. Hol van már a dicső múlt? Hogy miért? A 12. másodpercben megszerezte a vezetést a székesfehérvári alakulat. A baj pedig majd csak ezután tetőződött még igazán. A 13. majd a 20. minutumban is betalált a FEHA 19. A vendégeken a motiváltságot, az akaratot lehetett látni, a debrecenieken viszont kiült a fáradtság, a csüggedtség, a motiváció teljes hiánya. De miért? A kérdéseknek se szeri, se száma. Hogy lehet ez? Hogy jutottak ide? És persze, ki fogja mindezek megválaszolni?
Az első harmad sokkja (0–3) után a szurkolók is arról beszéltek, kell adni még egy esélyt a srácoknak, hátha, ez ugyanis jégkorong, itt bármi megtörténhet. Ez utóbbiban igazuk is volt, megtörtént az, amire talán a legrosszabb álmunkban sem számítottunk – a teljes megsemmisülés. A 25. és a 26. percben is kapott egy-egy gólt a cívisvárosi gárda, 0–5. “Mi jöhet még?” – kérdezte meg egy debreceni szimpatizáns amolyan lemondóan, dühösen, kétségbeesetten. Jött még egy gól a FEHA 19-től, 0–6, miben is lehetett bízni az utolsó harmadra? A vak szerencsében, Fortuna asszonyban, feltámadásban? Ki ebben, ki abban, ám végül nem történt semmi. Illetve de történt, négyszer is emberelőnyben voltak a hazaiak, ám végül csak úgy lezajlott, lepergett a harmadik húsz perc, meglepő módon debreceni kapott gól nélkül. Hát, van, mit elfelejteni!
A végén többen megkérdezték, mikor ér mindez véget? Hogy a rossz szériára, a szezonra, vagy a György József-érára gondoltak-e, az kérdés, mindenki döntse el maga.
Erste Liga mini-playoff 2. mérkőzés
DEAC – FEHA 19: 0–6 (0–3, 0–3, 0–0)
DEAC: Hetényi – Jakabfy, Zalamai / Bukor, Vokla / Smirnov, Sosunov – Dalecky, Izacky, Novotny / Mihalik A., Spirko, Versich / Kozma, Révész, Sági / Borbát, Mazzag
Vezetőedző: György József
P.I.




