Fotó: dvsc.hu
Gulácsi Bence a kinti programról a dvsc.hu-nak elmondta: a programban többek között specifikus meetingek szerepeltek, alaposan megismerkedhettek a Villarreal akadémiájával, találkozhattak és szakmai megbeszéléseket folytattak a spanyol klub szakembereivel, többek között a scoutrészleg és a nemzetközi kapcsolatokért felelős csoport vezetőivel is.
A debreceni küldöttség ott lehetett a heti edzésprogram kidolgozását végző stábmegbeszélésen, és természetesen nem hiányoztak az edzéslátogatások sem a korosztályos együttesektől kezdve egészen a felnőtt gárdáig. A DVSC LA két játékosa emellett utánpótlás felkészülési mérkőzéseken is pályára léphetett.
Megtekintette a Villarreal C, B és A csapatának mérkőzéseit, többek között a Villarreal-Barcelona találkozót is. Gulácsi Bence leszögezte, lenyűgöző volt a társadalmi kultúrából fakadó pozitívumok megjelenése a labdarúgásban, a magas szintű klubkultúra, a játékosközpontú felfogás.




