Röplabda: Érvényesítették a papírformát lányaink

A DEAC női röplabdázói a Salgótarjánt fogadták szerda este. Kuszkó Zsolt csapatától elvárható volt a győzelem, mivel a nógrádiak a mostani idényben még nem diadalmaskodtak.

0

deacropi-300x147 Röplabda: Érvényesítették a papírformát lányainkFotó: deac.hu

Borók Orsi ászával startolt a meccs, aztán több hiba is becsúszott a DEAC játékába, ennek köszönhetően kissé meglógtak a vendégek (3-8). A folytatásban szintén akadtak megingások, emiatt szorosan alakult az első szett. A végjátékban összeszedettebben röplabdáztak a debreceni lányok, ennek köszönhetően behúzták az első felvonást.

A második játékrészt sokkal meggyőzőbben indították a hazaiak, így hamar tekintélyes előnyre tettek szert. Mátyus Panna a kiváló nyitásaival feladta a leckét a salgótarjániaknak, akik nem igazán tudtak közelebb zárkózni. Ez a szakasz Ullmann Dóra pontatlan szervájával ért véget (25-10).

A harmadik periódust 5-0-s szériával kezdték a Kuszkó-tanítványok, ami kellő lendületet adott a folytatáshoz. A hátralévő időben úgy alakult a meccs, ahogy a DEAC szerette volna, egyre jobban kinyílt az olló, végül Tóth Vanessza pontjával vált biztossá a 3:0-s győzelem.

Női röplabda NB II Kelet alsóház

DEAC – HÉP-SBTC: 3-0 (-21, -10, -12)