Fotó: deac.hu
FIÚ EGYETEMI BAJNOKSÁG, RÁJÁTSZÁS – 2.forduló
A párharc első fordulóját a DEAC nyerte, így a hajdúságiak sikerre éhezve léptek parkettre hazai környezetben csütörtök este. A találkozó első felvonása ennek tükrében nem szűkölködött találatokban, a debreceniek egy 8-2-es futással adták meg a mérkőzés alaphangját majd a triplákkal tarkított rohamnak köszönhetően tovább növelték előnyüket Várszegi és Pollák révén, míg a Pécs Fülöp pontjaival tíz körül tartotta a differenciát az első felvonás végére (31-19).
A folytatás már kevesebb találatot hozott, azonban többek között Neuwirth parádés távoli kosaraival tovább robogott a DEAC, így Nagy túloldali akciói ellenére is már tizenöttel ment a hazai alakulat a szünetben (50-35). A fordulás után mindent megtett a PTE, hogy ledolgozza hátrányát, Zsók és Fülöp vezetésével kezdték a deficit olvasztását, de a cívisvárosiak Gáspár és Balázsi kosaraival nem engedték tíz alá a felek közötti különbséget (65-55). A végső periódusban is töretlenül küzdött a fordítás érdekében a pécsi gárda, ám a hajrában Fábián villanásaival és Velkey tripláival bebiztosította helyét az országos döntőben a cívisvárosi együttes (87-69).
DEAC – PTE PEAC: 87-69 (31-19, 19-16, 15-20, 22-14)
DEAC: Várbíró 4, Fábián 14, Balázsi 12/3, Turán 3/3, Horváth 10/6
Cserék: Czermann -, Velkey 6/6, Varga 3, Gáspár 7, Várszegi 8/6, Pollák 8/6, Neuwirth 12/12
Edző: Erdei Ádám
Erdei Ádám: Az első mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is sikerült megnyugtató előnyt kiharcolnunk a meccs első felében, ám ezt követően leült a védekezésünk és nem volt ritmusa a támadásainknak. A nagyobb rotációnak köszönhetően jobban bírtuk a végét, ezért magabiztos sikert arattunk. Gratulálok a fiúknak a döntőbe jutáshoz, bízom benne, hogy jövőhéten ennél élesebb lesz a játékunk, és egy szép eredménnyel meg tudjuk koronázni a szezont.
LEÁNY EGYETEMI BAJNOKSÁG, RÁJÁTSZÁS – 2.forduló
A debreceni odavágó is fővárosi sikert hozott, így a hajdúságiaknak minden erejükre szükségük volt, hogy meglepjék a TFSE gárdáját. A kezdeti percekben Baczuk és Mezei révén próbálta felvenni a ritmust a DEAC, ám a gyors kontrákkal hamar kétszámjegyű fórra tettek szert a budapestiek, majd a periódus végéhez közeledve a vendégek a pazar triplákkal tíz alá szorították a differenciát (26-18). A folytatás ismét a TF szájíze szerint alakult, akik Vígh vezetésével kis híján húsz pontos fórra tettek szert a nagyszünetre (45-26).
A harmadik periódusban igyekezett mérkőzésben maradni a hajdúsági együttes, többek között Mondl és Mezei révén keményen dolgoztak a hátrányuk olvasztásán, azonban a szűnni nem akaró túloldali találatok eredményeként nem csökkent a differencia (64-43). Az érdemi kérdések már eldőlni látszottak a hajrában, majd Mezei és Holinka-Miklós még kozmetikázni tudott az eredményen, azonban végső akcióikkal pontot tettek a párharc végére a házigazdák (87-55).
TFSE – DEAC: 87-55 (26-18, 19-8, 19-17, 23-12)
DEAC: Mezei 18/3, Holinka-Miklós 7/3, Mondl 7, Szabó 6, Baczuk 8
Cserék: Kovács 5/3, Gaál 3/3, Király 1, Pallai –
Edző: Kovács Imre




