Csütörtökön a japánok legyőzésével következő évre is biztosította divízió 1/A-s tagságát a magyar U18-as válogatott. A sikerhez a DEAC fiatal játékosa, Mihalik Gergő nagyban hozzájárult, aki kétszer is bevette az ázsiaiak kapuját. – Véleményem szerint, a japánok ellen könnyebb volt játszani, mint az ukránok és a kazahok ellen, fizikálisan fölényben voltunk, ám figyelnünk kellett, mert gyorsak voltak az ellenfél játékosai. Ráadásul ezen a meccsen minden összejött, így magabiztos győzelmet arattunk. Örülök, hogy végre sikerült gólt szereznem, egyből kettőt is, erre a korábbi meccseken is lett volna lehetőségem, de vagy a vasat találtam el, vagy a kapus botjáról kifelé pattant a korong – fogalmazott a Japán elleni meccs kapcsán a fiatal játékos.
Még egy mérkőzés vár a magyar fiatalokra, szombat délután Dánia ellen zárják világbajnoki szereplésüket. – Célunkat elértük, már ki nem eshetünk, sőt a következő mérkőzésen éremért léphetünk jégre. Ha legyőzzük a dánokat, biztosan a 2. helyen végzünk, ha pedig a franciák megverik a kazahokat, megnyerjük a világbajnokságot. Képzett játékosok vannak a dán keretben, jó csapat, de ha mindenki kihozza magából a maximumot, úgy játszunk, mint a gallok ellen, jó esélyünk lesz a győzelemre. Nagyon motiváltak vagyunk, jó a hangulat a csapaton belül, szeretnénk minél előrébb végezni, éremmel hazatérni. Nagyon sokan gratuláltak a japánok elleni mérkőzés után, amit ezúton is szeretnék megköszönni – zárta gondolatait Mihalik Gergő.
A divízió 1/A-s világbajnokság állása:
- Kazahsztán 9 pont (16:8)
- Dánia 8 pont (19:11)
- Magyarország 7 pont (8:8)
- Japán 6 pont (11:14)
- Ukrajna 4 pont (7:14)
- Franciaország 2 pont (6:12)
A magyar válogatott szombaton 16 órakor Dánia ellen lép jégre.
KZT