Fotó: deac.hu
Sok szempontból nehéz mérkőzés várt a DEAC férfi futsalosaira hétfő este a listavezető Haladás otthonában. A keretük a sérülések miatt ezúttal is foghíjas volt, emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy egy héten belül ez volt a harmadik bajnokijuk. Az sem mellékes, hogy a Vas vármegyeiek az előző fordulóban a Berettyóújfalut ütötték ki hazai környezetben (7-0).
Ezúttal sem lazsáltak a hazaiak, ugyanis már az első percben megszerezték a vezetést: Luiggi centerezése Vatamaniuc-Bartha Dávid mellkasáról pattant be. Nem sokkal a gólpassza után Luiggi is beköszönt, a lapos lövése a bal alsó sarokban pihent meg. A két bekapott találatot követően Vass Ottó kínálta meg egy életerős lökettel Gyimesi Mátét, aki szögletre tenyerelte a labdát. A harmadik minutumban Henrique Diniz volt önzetlen, a gólpasszából Vatamaniuc-Bartha profitált. Sajnos a hazaiak újabb góljára nem kellett sokat várni, Hajmási Milán iramodott meg a bal szélen, majd Sipos Gergőnek passzolt, aki higgadtan értékesítette a lehetőséget. Elek Gergő vezetőedző a tetemes hátrány miatt időt kért, ám a folytatásban sem igazán tudta lefékezni a szombathelyieket a DEAC. A hatodik percben Sipos ismét megvillant: a Hali játékosa szépen lefordult a védőjéről, aztán kilőtte a jobb alsó sarkot. Szabó Ábel kozmetikázhatott volna a szünet előtt az álláson, ám a hatos környékéről pontatlanul célzott, így maradt az 5-0.
A második játékrész már kiegyenlítettebb játékot tartogatott. Az egyetemisták küzdöttek azért, hogy a szépítés összejöjjön, ennek ellenére a 33. percben Luiggi parádés megoldását tapsolhatták meg a Hali-drukkerek, a légiós a saját térfeléről mesterien ívelt a kapuba. A hátralévő időben még mindkét háló megzördült egyszer-egyszer: előbb egy kontratámadás végén Magyar László tette fel az i-re a pontot, aztán a 7-1-es végeredményt Knizs Olivér állította be.
Férfi futsal NB I felsőház 8. forduló
Haladás VSE – DEAC: 7-1 (5-0)
DEAC: Tóth Benedek – Vass, Rácz, Sándor K., Szabó Á.
Cserék: Krajcsi, Harmati, Szatmári, Deiby, Tóth A., Magyar, Tóth Barnabás
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerző: Magyar 38’




