Fotó: debrecenisportcentrum.hu
Sport hasonlattal élve, buktunk már néhány meccset évszázadok alatt a törökök ellen. Itt volt mindjárt 1526. A hajdani Nemzeti Sport így írhatott róla: Elvesztettük a csatát! II. Lajos az utolsó Cselébe belefulladt. 150 évig nem is nagyon tudtunk nyerni ellenük.
Most sem nekünk állt a zászló, de két, váratlan siker után a szurkoló optimista, bizakodó.
Sokan érezhettek így, mert közel kétezren ültek a lelátókon. Aztán a bemelegítésnél már látszott nem vagyunk egy magasságban az Oszmán Birodalom utódaival. Centerük – kimondhatatlan nevű – Yigitoglu 220 centinél eggyel volt több. Ki is használta ebbéli fölényét már az első negyedben. 5-5-ig tartottuk a lépést, aztán eggyel magasabb fokozatba kapcsoltak a sztambuliak, és a nyolcadik percben már 18-12 volt oda. Kiütközött a fizikai különbség javukra. Pontosabban dobtak, a statisztika szerint ők ötven százalékkal dobták a ketteseket mi 29-cel. Az első tíz perc sima lett, magyar szempontból: 14-27.
És a következő menetben sem vettek vissza. Rohantak, kintről is jól szórtak, a lepattanók nagy százalékban landoltak náluk. A szünetben 58-34 lett az állás Törökország javára.
Aztán következett egy olyan negyed, melyben fiaink megpróbáltak kozmetikázni az eredményen. Igaz, kicsit visszább vett az iramból a janicsár had, így ezt a tíz percet nyerték is a magyar srácok 15-10 arányban.
A befejező ütközetben mindkét csapat arra vigyázott, ne okozzanak különösebb gondot egymásnak. A hazaiak mentek előre becsülettel, a vendégeknél mindenki pályára lépett. Öt perccel a vége előtt látszott, az ellenfelek már a következő találkozóra összpontosítanak. A 90-64 arányú török siker teljesen megérdemelt. Egy, a világ elitjéhez tartozó, jobb erőkből álló, fizikai fölényét maximálisan kihasználó gárda nem okozott meglepetést a Főnixben.
Pihenő nincs, szerdán a magyar válogatott Japánnal vív majd várhatóan nagy harcot a nyolc közé jutásért. Ha ez sikerül, akkor pénteken következhet a Kína – USA párharc győztese. Tippeljünk? Nem szükséges. Valószínű, hogy csak akkor, csak pénteken, csak nekünk jöhetnek a világ sztárjai. Lehet, hogy tele lesz az Aréna?
Sztojan Ivkovics, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya azt mondta a mérkőzés után, látszik a fejlődés a mi fiainkon, és két-három játékos hamarosan meghívót kaphat majd az “A” válogatottba is.
Váradi Kornél a fiatalok mestere elégedett volt tanítványai teljesítményével. Kiemelte a küzdést, az akaratot, és azt, hogy vertük Koreát és Argentínát. Hasonló mentalitásra és győzelemre számít az agresszív, gyors Japán ellen is.
U19-es férfi kosárlabda vb Debrecen Főnix Aréna
Magyarország – Törökország: 64-90 (14-27, 20-31, 15-10, 15-22)
W.Gy.




