Fotó: Ásztai Csaba
A hazai, cívis városi együttesek – nők és férfiak – a szombati sorsolást követően igen nehéz csoportba kerültek. A lányoknál ellenfelünk lesz a francia Western Brittany, a spanyol Polytechnic University of Madrid, a török Atilim University és a Miskolci Egyetem. A férfiak mérkőzhetnbek a tavalyi bronzérmes Bécsi Egyetem mellett a török Manisa, a horvát Karlovac, a norvég Norwegian School of Economics és a szlovén Ljubljana felsőoktatási intézményeinek válogatottjával.
A DEAC-ra épülő, Erdei Ádám edző vezette hazaiak reggel kilenckor kezdték szereplésüket. Kánikula tombolt a helyszínen, már ezen a korai időpontban is harminc fok körül volt a hőmérséklet.
A tíz perc tiszta játékidőig, illetve 21 megszerezhető pontig tartó küzdelemben jól kezdtek a mieink. A harmadik perc végén már 8-5 arányban vezettek az esélyesebb szlovének ellen, aztán máig kideríthetetlen okból következett egy blokk. Sajnos nem a palánk alatt, inkább a fejekben. Déli szomszédaink egy tíz nullás rohammal megfordították a meccset, és behúzták első sikerüket. Ma még két találkozójuk lesz Neuwirthéknak. Fél öttől játszanak a norvégokkal, este negyed kilenckor pedig Bécs gárdájával küzdenek meg.
3×3 Egyetemi kosárlabda Eb Debrecen férfi selejtező
Ljubljana – Debreceni Egyetem: 18-10
W.Gy.