Elrajtolt a 3×3 hete Debrecenben

Az utóbbi esztendőkben húsz sikeres kosárlabda világverseny színhelye volt Debrecen. A szombaton indult huszonegyedik biztos nyerő. Mind a közönség, mind a résztvevők oldaláról.

0

Kepernyofelvetel-97-300x155 Elrajtolt a 3x3 hete DebrecenbenSzuperlatívuszokban beszéltek a kosarasok szombaton délután a Nagytemplom előtt tartandó fesztiválról. Kitűnő idő – tomboló kánikula – profi szervezés, mester körítés, és néha már az elején is hullámzó publikum. A glóbuszt legjobb női, és férfi triói csapnak össze hétfő estig, hogy aztán egy nap szünetet követően következzék az U18-asok világbajnoksága.

Addig azonban jónéhány meccsre kerül sor, és kevesebb, mint jó néhány együttes tele pénztárcával térhet majd haza. A mesterek ugyanis – mindkét nemben – jelentős díjazásban részesülnek.

Kora estig kirajzolódni látszott – az eddigiekből ítélve – melyek azok a gárdák, akik esélyesek lesznek a végső összecsapásokra. A szerbek és az amerikaiak, na meg a hollandok nem adtak bele apai-anyait, de enélkül is biztosan szórták a pontokat kintről, és a palánk alól is.

A sportág olimpiai látványosság, 2024-ben, a párizsi játékok 3×3-as meccseire, már vadászni kell a belépőket.

A magyar hármasok, a rendező ország jogán indulhattak. Debrecen néven a férfiak délután sima zakót kaptak a litván, kimondhatatlan nevű Raudondvaris Hoptrans triótól. A baltiak 21-16-ra verték fiainkat, akik a magyar U-23-as válogatottból verbuválódtak, debreceniek nélkül.

Este megtelt a Kossuth tér, a küzdelem vasárnap folytatódik, ekkor már a gyengébb nem képviselői is pályára lépnek.

World Tour Masters Debrecen, 1. nap eredmények:

Selejtezők:

Lausanne (SUI) – Zivinice (BIH) 21-18

Wuxi (CHI) – Rome (ITA) 21-16

Hannover (GER) – Zivinice 21-18

Hangzhou (CHI) – Rome (ITA) 20-11

Lausanne (SUI) – Hannover (GER) 17-14

Wuxi (CHI) – Hangzhou (CHI) 17-22

Csoportmérkőzések:

Ub (SRB) – Hangzhou (CHI) 22-14

Amsterdam (NED) – Utsonomiya (JAP) 22-11

Atwerp (BEL) – Tel-Aviv (ISR) 21-11

Raudondvaris (LTU) – Debrecen 21-15

Ub (SRB) – Lausanne (SUI) 21-17

Amsterdam (NED) – Paris (FRA) 14-21

Antwerp (BEL) – Riga (LAT) 22-18

Raudondvaris (LTU) – Miami (USA) 19-21

Lausanne (SUI) – Hangzhou (CHI) 20-21

Paris (FRA) – Utsonomiya (JAP) 18-21

Riga (LAT) – Tel-Aviv (ISR) 15-21

Miami (USA) – Debrecen 21-17

Vasárnapi Program:

Women’s Series magyar mérkőzései:

15:05 Litvánia – Magyarország

15:30 Düsseldorf (GER) – Győr

16:55 Magyarország – Lettország

17:20 Győr – Azerbajdzsán

World Tour Masters:

17:55 UB – Tel-Aviv

18:20 Miami – Amsterdam

18:55 Paris – Raudondvaris

19:20 Antwerpen – Hangzhou

20:05 elődöntő 1.

20:30 elődöntő 2.

21:25 döntő

W.Gy.