Zsinórban negyedik győzelmét gyűjtené be a kis Loki

A DVSC második csapata az NB III 8. fordulójában a Salgótarján otthonában folytatná remek sorozatát.

0

Kis-Loki-Eger-033-300x159 Zsinórban negyedik győzelmét gyűjtené be a kis LokiFotó: Ásztai Csaba

Zsinórban négy mérkőzésen maradt veretlen Máté Péter együttese, mely gárda az Eger elleni döntetlen után háromszor hagyta el győztesen a pályát. A piros-fehér fiatalok, a Gyöngyöst, a Tiszaújvárost és a Karcagot egyaránt 3-1-re győzték le. Ennek a remek sorozatnak köszönhetően a kis Loki csatlakozott az élmezőnyhöz, az 5. helyről – egy pontra a dobogótól – várhatja a következő fordulót.

Két hetes pauza után folytatódik a harmadosztályú bajnokság, vasárnap délután ismét pályára lépnek a debreceni fiatalok. A csapat Salgótarján felé veszi az irányt, hogy a Szojka Ferenc Stadionban összecsapjon az SBTC alakulatával. A fekete-fehérek mérlege nem túl fényes, hét meccsből csak egyet nyertek, háromszor végeztek döntetlenre és három alkalommal szenvedtek vereséget. A Nógrád vármegyeiek az alsóházban, pontosabban a 14. helyen tanyáznak.

Az előző szezonban nem találkoztak a felek, ugyanis a Salgótarján a 2022/23-as bajnoki évben a vármegyei bajnokságban vitézkedett. Megnyerve a sorozatot, majd az osztályozót, kivívták a jogot, hogy tagjai lehessenek a harmadik vonalnak. Legutóbb a 2021/22-es sorozatban csapott össze a fekete-fehérekkel a kis Loki és mindkét mérkőzést megnyerte. A papírforma egyértelműen a cívisvárosiak mellett szól, remélhetőleg nem is fog borulni. Ha sikerül begyűjteni a pontokat, a riválisok pedig botlanak, akár a 2. helyen zárhatja a fordulót a csapat.

NB III Észak-keleti csoport 8. forduló

SBTC – DVSC-II

09.24. 16:00      Szojka Ferenc Stadion