Fotó: Ásztai Csaba
Amerre a szem ellátott a DEAC sporttelepén, mindenütt egykori DVSC edzőket üdvözölhetünk a nézőtéren. Herczeg András mellette feltűnt Kondás Elemér, az egyik kispadon Zoran Spisljak, a másikon pedig Máté Péter. Négyen együtt számos hazai, és nemzetközi siker részesei voltak. Hárman közülük a debrecenieknek szurkoltak.
A vendég Hatvan – az ő mesterük jelenleg Spisljak – a tabella 11. helyén volt a kezdő sípszó előtt tíz ponttal, míg a DVSC-II sihederjei a dobogó alatt eggyel, tizennégy egységgel.
Mészáros Réka játékvezető indította a mérkőzést, ahol a hazaiak azonnal kezdeményezőként léptek fel. A piros-fehér gárda majd mindegyike átlépte már az első osztályú társaság küszöbét, néhányan be is mutatkoztak ott. Elég, ha csak Vajdára, vagy Baranyaira gondolunk.
A nyolcadik percig kellett várni az első hajdúsági találatra. Ekkor Cibla vette be Menczeles kapuját. Szebbnél-szebb akciókat vezettek a debreceniek, sokszor tapsolta meg őket a szakértő publikum. Elsősorban Batai, Cibla, Nwachukwu és Tuboly megoldásai voltak szemet gyönyörködtetőek. A 37. percben Cibla rúgott be egy szögletet balról. A labda ide-oda pattogott a büntető területen belül, érkezett Vajda, aki öt méterről vágta azt a hálóba.
Szünet után sem változott különösen semmi. Az 56. minutumban Batai egyedül lépett ki, már csak az üres kapu tátongott előtte, de addig várt, amíg az utolsó pillanatban szerelték. Az első veszélyes vendég akciót négy perc múlva jegyezhettük fel. Aztán a 68-ban Tuboly lépett ki egyedül, és senkitől sem zavartatva megszerezte csapata harmadik találatát. Még két perc sem telt el, amikor a túloldalon, jobbról, szögletet rúghatott a Hatvan. A beívelt labdát a védők kifejelték, Horváth Zalán a saját térfeléről megindult, és meg sem állt a kapuig. Az egyik vendég drukker meg is jegyezte, ha ez így megy tovább, olyan kiütés lesz, mint a szomszéd Sanyika bárányhimlője. Csak azért nem vált be az orvosi diagnózis, mert a Debrecen már nem nagyon erőltette a támadásokat, a hevesiek pedig belenyugodtak a vereségbe.
Összességében elmondható, megérdemelt a fiatalok sikere, a gólkülönbség nagyobb is lehetett volna, ha a srácok jobban összpontosítanak.
NB III Észak-keleti csoport 9. forduló
DVSC-II – Hatvan: 4-0 (2-0)
DVSC-II: Engedi – Tuboly, Baranyai (Kozma 74’), Hornyák (Kovács 82’), Gyenti, Gellén, Batai (Hegedűs 82’), E. Romanchuk, Nwachukwu (Farkas 74’), Cibla, Vajda (Horváth 57’)
Vezetőedző: Máté Péter
Gólszerzők: Cibla 8’, Vajda 37’, Tuboly 68’, Horváth 70’
W.Gy.




