Fotó: mlsz.hu
A hazai rendezésű Eb selejtező első párharcára készült korosztályos nemzeti csapatunk, mely nem tűnt nehéznek, ám a vártnál nehezebben sikerült begyűjteni a pontokat.
Az első félidőben fiataljaink domináltak, birtokolták a labdát, szinte végig az Andorra térfelén zajlott a játék, ám sokáig nem sikerült megbontani a vendégek jól záró védelmét. Bő félórát kellett várni az első magyar helyzetre, ám a gólhoz közelebb állt az ellenfél: Pál Barna szabálytalankodott a 16-oson belül, a játékvezető pedig büntetőt ítélt, de a lövését Kocsis Botond balra vetődve hárította. A 41. minutumban viszont fiataljaink örülhettek, egy gyors kontratámadás végén Mondovics Kevin és Kugyela Zalán összjátékát követően utóbbinak már csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát.
A második félidő elejét is magyar fölény jellemezte, ám a vendégek egyre bátrabban futballoztak, kétszer is közel álltak hozzá, hogy ledolgozzák hátrányukat. Előbb Kocsis mutatott be egy bravúrt, majd a kapufa segített. A 94. percben dőlt el végleg a mérkőzés, ekkor a DVSC Labdarúgó Akadémia csereként pályára lépő támadója, Egri Imre biztosította be a győzelmet. A pallagi utánpótlásműhely másik játékosa, Rácz István is lehetőséget kapott, aki a 75. percben kapta meg a bizalmat.
Eb selejtező mérkőzés
Magyarország – Andorra 2-0 (1-0)




