A Kaposvár ellen folytatják az egyetemisták

Pécsett elszenvedett, meglepő vereségét hazai pályán javíthatja Andjelko Mandic legénysége.

0

Kepernyofelvetel-138-300x165 A Kaposvár ellen folytatják az egyetemistákFotó: deac.hu

Nehéz helyzetben találták magukat a cívisvárosiak, akik a Körmend elleni, bravúros fordítást követően egy sokkoló fiaskóba futottak bele az újonc NKA Pécs otthonában. A fehér-feketék neve mellett jelenleg két győzelem és három vereség szerepel, amivel a tabella tizenkettedik helyén szerénykednek. Nincs más választása tehát a táblázat elejébe vágyakozó együttesünknek, mint saját közönsége előtt két vállra fektetni a szintén 2-3-as mérleggel rendelkező Kaposvár alakulatát, s megindulni felfelé a rangsorban.

Ez korántsem ígérkezik egyszerű feladatnak, hiszen a mienk keretéből többek is egészségügyi problémákkal bajlódnak; Neuwirth Bence a Phoenix-MT Fót elleni B-csoportos találkozón szenvedett sérüléséből adódóan négy hétre kidőlt a rotációból, Garamvölgyi Ákos közelít a visszatéréshez, ám továbbra sem bevethető, Kenéz Csaba betegséggel küzd, illetve pillanatnyilag még a múlt heti összecsapást hasonló okokból kihagyó Mócsán Bálint játéka is kérdéses.

Ami a somogyiakat illeti, a háromból két vereségük abszolút a vállalható kategóriába tartozik, lévén Szombathelyen, illetve Körmenden maradtak alul. Az eddigi mérkőzések közül az előző fordulóban elszalasztott lehetőséget bánhatja igazán Váradi Kornél legénysége, mivel a Sopron hosszabbítás után rabolta el a bajnoki pontokat a Kaposvár Arénából. Paár Márkék sikereik egyikét hazai környezetben aratták a DEAC-ot felülmúló NKA-val szemben, a Pakson begyűjtött skalpjuk pedig a későbbiekben különösen értékesnek bizonyulhat.

Az ütközetet megelőzően Deon Edwinnel beszélgettünk – az amerikai irányító szerint a kialakult helyzet fényében minden körben győzelmi kényszer alatt kell parkettre lépnie csapatunknak.

– Pécsett fontos leckét kaptunk, miszerint nincs megállás, amíg a végső dudaszó fel nem harsan. Mindenképpen javítani szeretnénk a Kaposvár ellen, akik bizonyára szintén győzelmi szándékkal érkeznek majd hozzánk. Ezt nem engedhetjük, hiszen egy csúnya botlás áll mögöttünk. A dolgok jelenlegi állása szerint minden mérkőzést kötelezően meg kell nyernünk, nem számít, hogy kivel nézünk farkasszemet. A koncentráció és a kivitelezés lesz a kulcs, sajnos csapatként ezekkel továbbra is meggyűlik a bajunk, de napról napra fejlődünk, mostmár csupán át kell ültetnünk a gyakorlatba az edzéseken tanultakat – nyilatkozta a légiós.

Férfi kosárlabda NB I/A 6. forduló

DEAC – Kaposvár 

11.04. 19:00      Oláh Gábor utcai Sportcsarnok