Nemrég ért véget az Universiade. Mekkora volt a mezőny?

Mint egy VB-n, 38-40 gátas indult. Selejtező, középfutam és döntő volt.

Előfutamokból sima volt a továbbjutás?

Az egyik futamomban reggel kellett rajthoz állnom, az nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, igaz kötelező hellyel továbbmentem, de nem az igazi futásom volt. A középdöntőben egyértelmű cél volt a döntőbekerülés, ami sikerült.

A döntőben harmadik helyen értél célba. Ez volt az előre kitűzött cél?

A döntő mezőnye elég sűrű volt, mindenki 13.00 és 13.15 belüli idővel rendelkezett idén. Élveztem a futást, magammal szemben semmiféle elvárást nem támasztottam. Jó pályát kaptam, erős ellenfelek mellett futhattam, túl nagyot nem hibáztam. Mindkét nap erős szembeszelünk volt, ami nehezítette a futást, de elégedett vagyok a teljesítményemmel, örültem a harmadik helyemnek. Ami érdekesség, az U-23-as EB-n pont ugyan ez volt a sorrend, de itt már közelebb kerültem a másodikhoz, csak két tizeddel maradtam le tőle. A mezőnyben mi hárman voltunk a legfiatalabbak.

Nemrég indultál Londonban a VB-n. Hogyan értékelnéd a teljesítményedet?

Londonba nem szintidővel kerültem ki, mivel elég erős időt állapítottak meg, így nem volt meg a 42-es célszám és a világranglista alapján töltötték fel a mezőnyt. Azért ez már nem egy korosztályos világverseny volt, ez a legfelső kategória, a világ elitje gyűlt össze, más a hangulata, a szervezés, ami még szokatlan volt számomra. Örültem, hogy ott lehettem, mert jó tapasztalatszerzés volt számomra, ha 2-4 év múlva újra odakerülök, már ismerős lesz a közeg. Hatalmas élmény 60 ezres stadionban teltház előtt versenyezni. Ahhoz képest, hogy reggel rendezték a futamomat, a szélső pályát kaptam, nem is futottam rosszul. De ez még nem az én VB-m volt.

Idén milyen versenyeken indulsz még?

Most volt itthon a Szuper Liga döntő, amit 100 m gáton sikerült megnyernem, következő héten lesz az utolsó verseny, a csapatbajnokság Fehérváron, ami után rövid pihenés vár rám.

Mivel telik majd a pihenés?

Kicsit balszerencse számomra, hogy túl hosszú nem lesz, mert kezdődik az egyetem. Itthon pihenek, mert augusztusban erre alig volt lehetőségem, aktív pihenéssel szeretném tölteni. Szeptember közepétől lesz egy hónapos lazább időszak, ami nem teljes leállást jelent, mert heti pár edzés, kondizás azért be lesz iktatva. Október közepétől meg kezdődik a felkészülés a fedett pályás szezonra.