Január 14.
A DEAC férfi röplabdacsapata történelme első országosan közvetített TV-s meccsét óriási meglepetésre 3-0-ra nyerte Kaposváron, ezzel bebiztosította helyét az Extraliga felsőházában. A szezon hajrájára számos sérülés miatt „elfogyott” Fodor Antal együttese, így megismételte 2022-es eredményét (6. hely az élvonalban), de a fokozatos előrelépés nem tört meg, hiszen a 2023/24-es idény első részét, azaz a naptári évet az alapszakasz tabellájának második helyén zárták az egyetemisták.
Március 17-19.
A magyar női futsalválogatott Debrecenben léphetett pályára az Európa-bajnokság négyes döntőjében. A final four nemcsak a helyszín miatt kerül be összefoglalónkba, hanem azért is, mert öt játékos (Fülöp Diána, Horváth Viktória, Torma Lilla, Tóth Nóra, Üveges Katalin) és a pályaedző Quirikó Vivien révén a DEAC adta a nemzeti csapat gerincét. A lányok hatalmasat küzdve szenvedtek 2-1-es vereséget Ukrajnától az elődöntőben, és bár a bronzmeccsen Portugália nagy fölénnyel nyert, így is szép emlék maradhat mindannyiuknak a hazai közönség előtti szereplés, miközben a cívisváros számára az adhat okot a büszkeségre, hogy a torna a DEAC hazai dominanciájának szimbóluma lett, hiszen évek óta egyeduralkodó az együttes.
Április 8.
Nagy Blanka Virág egyéni világbajnoki címet szerzett a plovdivi utánpótlás vb-n a kadet korosztályú párbajtőrözők mezőnyében. A DSI Debrecen sportolója rendkívül éretten, kiegyensúlyozott vívott, a selejtezőben egy asszót veszített, majd a főtáblán éppen az első csörtéjében múlt egyetlen tuson a győzelme, de ezt követően nagyon magabiztosan vette az akadályokat, és állhatott fel így a dobogó tetejére. Akik otthonosan mozognak a debreceni utánpótlássportban, nem lepődtek meg a páston és azon kívül is nyugalmat árasztó vívónő teljesítményén, akiről minden bizonnyal sokat fogunk hallani a következő években.
Május 20.
Azokban a napokban talán kevéssé kaptuk fel a fejünket Senánszky Petra az úszók Mare Nostrum elnevezésű versenysorozatának monacói állomásán nyújtott teljesítményére, de év végi összefoglalónkban jólesik leírni, hogy Hosszú Katinka 2014-es országos csúcsának megdöntésével nemcsak a jelenlegi, hanem a valaha volt leggyorsabb magyar női sprinterként is aposztrofálhatjuk a DSI klasszisát.
Május 27.
Micsoda nap! A DVSC 13 ezer néző előtt, az Újpest elleni 2-0-s győzelemmel szerezte meg a labdarúgó NB I bronzérmét. Srdjan Blagojevics együttese fantasztikus tavaszt produkált, az utolsó fordulóban pedig egy felejthetetlen hangulatú mérkőzésen tette fel a koronát teljesítményére. Ugyanezekben az órákban a DVSC Schaeffler a női kézilabda NB I-ben biztosította be harmadik helyét dunaújvárosi sikerével. Sorozatban másodszor szerzett érmet a Loki az élvonalban, ami akkor úgy tűnt, Európa Liga-csoportkört ér. Mint később kiderült, ennél többet tartogatott az élet Szilágyi Zoltán együttese számára az új idényben, hiszen szabadkártyával a Bajnokok Ligájában indulhatott a Loki szeptemberben.
Június 11.
Az Australian Open után a párizsi Roland Garroson is bemutató tornát nyert a DEAC hallássérült teniszezője, Máthé Gábor. Az év második Grand Slam-versenyén is sikeresen szereplő sportolóra szép eredménye mellett amiatt is büszkék lehetünk, hogy a világ legrangosabb versenyein vállal szerepet abban, hogy a társadalom megismerje a siketek helyzetét.
Július 8.
Kozák Luca lett az első debreceni kvótás a 2024-es olimpián. A DSI Debrecen gátfutója az ezen a napon rendezett országos bajnokságon teljesítette a szintidőt. A nyugodt felkészüléshez nagyon fontos volt, hogy sem a sportolónak, sem edzőjének, Suba Lászlónak ne kelljen izgulnia a kvóta miatt. Így nyugodtan lehet formát időzíteni Párizsra.
Július 29.
Megvédte címét a milánói vívó-világbajnokságon a magyar női kardcsapat. A DEAC-os Battai Sugárral felálló válogatott 2022-es bravúrját megismételve ezúttal is a franciákat győzte le a döntőben. 2024-ben az olimpia lesz az év legfontosabb versenye természetesen ebben a sportágban is, hihetetlen élmény lenne, ha ismét ötkarikás érmest ünnepelhetne a város.
Augusztus 3.
Ismét nemzetközi kupameccset rendeztek a Nagyerdei Stadionban. Bajnoki bronzérmét követően az Európa-konferencialiga selejtezőjében volt érdekelt a DVSC, és az Alashkert elleni idegenbeli győzelem után joggal lehetett bizakodni a továbbjutásban. Jól nem játszott a Loki ezen az estén, számszerűleg el is veszítette a mérkőzést, hiszen a rendes játékidő 2-1-es vendéggyőzelemmel zárult, a hosszabbításban pedig nem esett gól, de a tizenegyesek során Megyeri Balázs lett a hős. Az a tízezer ember, aki ott volt, örökké emlékezni fog a kapus utolsó kivédett tizenegyese utáni katarzisra. A következő kör már a végállomást jelentette, a Rapid Wien 5-0-s debreceni diadala fájó emlék, de az örmények elleni továbbjutás az év egyik legjobb pillanata volt.
Augusztus 21.
A budapesti atlétikai világbajnokságon beszélhetnénk Kozák Lucáról, hiszen elképesztően erős mezőnyben futhatott az elődöntőben, de ezúttal mégis azt a Klekner Hangát emeljük ki, aki egyéni csúcsot elérve 450 centiméterrel végzett a női rúdugrók mezőnyében. Döntőbe jutást ez sajnos nem ért, de abban a pillanatban, ahogy átlendült a rúd fölött, 30 ezer honfitársunk ünnepelte a helyszínen (és még ki tudja, mennyien a televízió előtt) a DSI fiatal versenyzőjét. „Hidegrázós” pillanat volt.
Október 28.
Gondolkodtam azon, hogy a DVSC Schaeffler BL-kalandjának mely mérkőzését emeljem ki, hiszen a továbbjutásért folytatott küzdelemben közvetlen rivális Sävehof és Buducsnoszt elleni hazai győzelmek voltak a legfontosabbak, a bukaresti pontszerzés a legnagyobb bravúr, ám végül mégis a Brest elleni hazai sikert hoztam, amely egyszerre volt szakmailag és érzelmileg is felemelő. Itt ugyanis egyszerűen nem maradt hiányérzet. A szabadkártyával induló Loki helyét sokan megkérdőjelezték a Bajnokok Ligájában, ehhez képest a franciák ellen már a harmadik győzelmet aratták női kézilabdázóink. Nyolc meccsen hét pont: ez minden várakozást felülmúlt, ami a Brest elleni 60 perc végén fel is szabadult a játékosokban, a szurkolókban és a klub munkatársaiban egyaránt.
December 8.
Nem a kiegyensúlyozottság a DEAC férfi kosárlabdacsapatának legnagyobb erénye idén. A papírforma-eredmények mellett több érthetetlen kudarc is becsúszott már a 2023/24-es szezonban, ezeket a rájátszásba jutáshoz mindenképpen kompenzálni kell bravúrgyőzelmekkel. Ez történt december 8-án, amikor is az Alba Fehérvár vendégeskedett az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. Az egyetemi csapat tízpontos hátrányból kezdte az utolsó negyedet, de a sírból visszakapaszkodva kiharcolta a hosszabbítást, végül pedig egyetlen ponttal, 93-92 arányban diadalmaskodott. Mindez kellett ahhoz, hogy az alapszakasz felénél biztosan a legjobb nyolc között legyen a DEAC, amivel jogot szerzett a Magyar Kupa negyeddöntőjében való részvételre.
December 29.
Hatalmas pofonba szaladt bele a 2022/23-as szezonban a DEAC jégkorongcsapata, amely óriási meglepetésre 3-0-ra veszítette el a FEHA19 elleni, Erste Liga-rájátszásba jutásról döntő párharcot. Sokáig úgy tűnt, az új idényből sem tudunk kiemelni olyan történést, amely méltó lenne egy ilyen összefoglalóhoz, de az utolsó pillanatban megérkezett ez a siker. Az év utolsó hónapjában már egyébként is egyre jobb formába lendült Vaszjunyin Artyom együttese, ez pedig a Fradi elleni hazai győzelemben csúcsosodott ki. A tavalyi döntős, idén listavezető Ferencváros elleni 4-2-es siker sorozatban a harmadik győzelmet jelentette, ráadásul mindhárom rendes játékidőben született. Bár az alapszakasz utolsó egyharmada még hátravan, az már biztos, hogy 2024-et azzal a tudattal kezdhetik meg Hetényiék, hogy közelebb állnak az automatikus rájátszást jelentő hatodik helyhez, mint a mezőnyből lefelé kilógó Dunaújváros-FEHA19 kettőshöz. Bízunk abban, hogy a Fradi elleni bravúr lendületet ad a folytatáshoz, és újra playoff-hokit láthatunk majd Debrecenben.
És természetesen azt kívánjuk minden debreceni sportkedvelőnek, hogy 2024-ben is hasonló élményeink legyenek majd, mint az elmúló esztendő legszebb pillanatai.
Horváth Zoltán




