Fotó: dvsckezilabda.hu
Bár a 99. Loki–Fradi meccset játsszák az NB I-ben, olyan még nem fordult elő, hogy az aktuális szezonban BL-ben szereplő két csapat találkozzon. A zöld-fehérek a Bajnokok Ligájában a továbbjutásért harcolnak, a bajnokságban pedig eddig makulátlan a mérlegük. Éppen ezért hatványozottan fontos ez a mérkőzés a fővárosi zöld-fehérek számára, hiszen egy esetleges győzelemmel nagy lépést tehetnének a bajnoki cím megszerzése felé.
A tét a Loki számára is nagy, hiszen a dobogóért folytatott harcban szükségük lenne egy extra győzelemre.
Múlt szerdán az Audi Arénában az utolsó tíz percbe érve még vezetett a debreceni gárda, s bár nyert az ETO, arra a teljesítményre lehet építeni. A január 3-tól 20-ig tartó erőltetett menet (17 nap, 6 mérkőzés) után az új évben először nem volt hétközi meccse a cívisvárosi lányoknak, így jutott idő a pihenésre és a rangadóra való felkészülésre is.
„Nagy könnyebbség volt számunkra, hogy ezúttal egy egész hetünk volt mérkőzés nélkül, rendezni tudtuk a sorokat és jutott idő a regenerálódásra is – mondta Vámos Petra. – Kőkemény mérkőzés vár ránk, de már nagyon várjuk a szombatot. Fegyelmezetten, a védekezésre összpontosítva kell játszanunk. Ha be tudjuk tartani az alapvető elveket és hatvan percen keresztül magas szinten játszunk, akkor egy jó mérkőzést játszhatunk a Fradival.”
A január 27-én, szombaton 18 órakor kezdődő DVSC SCHAEFFLER–FTC-Rail Cargo Hungaria mérkőzést Horváth Péter és Marton Balázs vezeti majd. A mérkőzésre mindössze XX jegy maradt.ű
Ezeket a belépőket csak online lehet megvásárolni, így a meccs napján a pénztárak nem nyitnak ki, helyszíni jegyértékesítés nem lesz!
A Debreceni Rendőrkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint reggel 8 órától előreláthatólag 21 óráig a Pattantyús utcán (két sorompó között 12 személygépjármű parkolására alkalmas) kialakított parkolóhelyeken megállni és várakozni tilos! Szintén reggel 8 órától előreláthatólag 21 óráig a Pattantyús utca-Tüzér utca által határolt, egy oldalban kialakított 28 személygépjármű parkolására alkalmas szervizút (A Baksay utca irányából jobbra a 2. szervizút) szakaszán minden jármű forgalma tilos. A kialakított parkolóhelyeken megállni és várakozni is tilos.
A lezárt területen csak vendégszurkolók járművei közlekedhetnek, illetve várakozhatnak.
Fontos tudnivaló, hogy a vendégszektorba szóló belépőket a Ferencváros értékesítette, ezek elfogytak.
A hazai szektorokba a vendégcsapat címerével ellátott ruházatban nem lehet belépni!




