Fotó: dvsc.hu
Már csak párnapot kell várniuk a Loki szurkolóknak, hogy ismét pályán láthassák kedvenceiket, ugyanis hétvégén a tavaszi sorozattal folytatódik a bajnokság. A csapat Törökországban készült az elmúlt hetekben, melyről pozitívan nyilatkozott a szerdai sajtótájékoztatón Srdjan Blagojevic. – Jó munkát végeztünk a mögöttünk hagyott hetekben, nagyon örülök annak, hogy sikerült megerősítenünk a keretet. Egy hosszú és izgalmas félszezon vár ránk, bizalomra és türelemre van szükség. Mottónk, hogy mindig ugyanazok maradjunk, ezen elvek szerint futballozunk, függetlenül attól, az első percnél vagy a 90-nél tartunk. Azt ígérhetem, mindent megteszünk azért, hogy boldoggá tegyük szurkolóinkat – fogalmazott a vezetőedző.
Az elmúlt hetekben változott a keret, távozott Marko Milosevic, Andrija Majdevac, Peter Olawale, David Nwachukwu, érkezett Jorgo Pellumbi, Thor Úlfarsson, Szuhodovszki Soma és a sajtótájékoztatón jelentették be, Kocsis Dominik szerződtetését. A DVSC cégvezetője az új igazolásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, minőségibb lett a keret.
A tavaszi sorozat pénteken az MTK – Újpest mérkőzéssel veszi kezdetét és vasárnap a Paks – Puskás párharccal zárul. A Lokomotív szombaton hazai pályán folytatja a pontvadászatot, ráadásul keleti rangadóval, ugyanis a DVTK érkezik a Nagyerdei Stadionba. A két csapatot mindössze két hely és egy pont választja el egymástól, a cívisvárosiak az 5., míg a diósgyőriek a 7. pozícióból várhatják az összecsapást.
Az első körben már találkoztak a felek, mely mérkőzés nem úgy alakult, ahogy vártuk. Az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert a borsodiak, bár a másodikban Bárány góljával visszajött a meccsbe a DVSC, ám a 92. percben a DVTK bebiztosította győzelmét. Jól kezdték a bajnokságot a diósgyőriek, szorgosan gyűjtögették a pontokat, a 8. fordulóban még a dobogón álltak, de jöttek a vereségek és a középmezőnyben találta magát a gárda. A Borsod vármegyeieknél nem csak a keretben történt változás, hanem a szakmai stábban is. A csapatot 50 bajnokin irányító vezetőedzőt, Szergej Kuznyecovot menesztették, ám még a vezetők nem találták meg az utódját. A DVSC ellen a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója, Simon Miklós lesz a megbízott edző.
Sűrű lesz a februári menetrend, öt bajnoki és egy kupameccs vár a debreceni alakulatra, mely párharcok mindegyike rangadó lesz. A bajnokságban a DVTK mellett, az Újpesttel, a Ferencvárossal, a Fehérvárral, a Puskással, majd a Magyar Kupában ismét a Fradival találkozik Blagoevic legénysége. A piros-fehérek öt egységnyire vannak a dobogótól, négyre pedig az alsóháztól, éppen ezért fontos a jó rajt. Bízunk abban, a Loki visszavág a szeptemberi vereségért és begyűjti szombaton mindhárom pontot.
Labdarúgó NB I 18. forduló
DVSC – DVTK
02.03. 17:30 Nagyerdei Stadion




