Erősen véleményes ítélettel nyert a Fehérvár

Az első félidőben büntetőből a Vidi szerezte meg a vezetést, bár szünet után hatalmas volt a DVSC fölénye, de ez gólokban nem mutatkozott meg, így pont nélkül tért haza Fehérvárról a debreceni gárda.

0

CM20230813_DVSC-ZTE-36-1024x683-1-300x165 Erősen véleményes ítélettel nyert a FehérvárFotó: dvsc.hu

Fejér vármegyében folytatódott a februári rangadók sora, a hét utolsó napján a Vidi otthonában lépett pályára Srdjan Blagojevic legénysége. A debreceniek számára kiemelten fontos volt a szombati párharc, ha nyernek, harcban maradnak a 3. helyért folytatott versenyfutásban, vereség esetén viszont jó eséllyel búcsút mondhatnak a dobogós álmoknak. Bár még sok mérkőzés van hátra, a bronzérmes pozícióban lévő fehérváriaktól tíz pontnyira távolodnak a piros-fehérek.

A Loki szakvezetője két helyen változtatott a Ferencváros elleni kezdőn, a védelem tengelyében ezúttal Lagatornak szavazott bizalmat, míg szűrőként Ojedirant jelölte az alapcsapatba. Bódi ezúttal is a kispadon kapott helyet, viszont a cserék között nem találhattuk Ulfarssont, ugyanis a sérülés miatt nem utazott el Fehérvárra, mint ahogy Varga József sem, aki felbontotta szerződését a klubbal. A szurkolók is tudták, komoly tétje van a mérkőzésnek, sokan buzdították kedvenceiket a Sóstói Stadion lelátóján.

Andó-Szabó Sándor jelére fehérvári lábról indult útjára a labda és vezethette az első támadásta Vidi. Jó ritmusban kezdtek a csapatok, az első percekben kiegyenlített volt a játék, mindkét gárda próbált építkezni, ám a védelmek megakasztották a támadásokat. Ebben a periódusban a két tizenhatos között pattogott a labda, a kapuk nem kerültek veszélybe, a cerberusoknak nem kellett számot adniuk tudásukból. Mindkét fél próbálkozott, de nem találtak egymáson fogást a csapatok, így az első negyedórában nem lehetett helyzeteket feljegyezni. A 17. percben Lagator ollózását tapsolták meg a vendégdrukkerek, a labda viszont a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Sok volt a pontatlanság mindkét oldalon, ennek tudható be, hogy az attakok elakadtak a tizenhatosok előtt. A 25. percben Baranyai állította meg Katonát, Andó-Szabó, kissé túl szigorúan, szabálytalannak ítélte a mozdulatot és egyből büntetőpontra mutatott. Megyeri viszont kisegítette társát, aki kivédte Stefanelli tizenegyesét, de a VAR szobában vizsgálták az esetet, majd a játékvezető is visszanézte a történteket, ezt követően úgy döntött, újra rúgatja a büntetőt. Érthetetlen és felháborító ítélet! Ezúttal Christensen állt a labda mögé, bár a Loki hálóőre jó irányba vetődött, de a labda a kapu jobb oldalában landolt (1-0). A folytatásban Christensen két távoli lövéssel tesztelte Megyerit, ám debreceni cerberus mindkétszer biztos kézzel fogta a labdát. A hátralévő időben próbáltak ritmust váltani, támadóbb felfogásban futballozni a piros-fehérek, közel is álltak az egyenlítéshez, ám Bárány jobb alsóba tartó fejesét bravúrral védte Tóth Balázs, így az eredmény nem változott, egygólos fehérvári vezetéssel zárult az első félidő.

Szünetben nem változtatott a kezdőn a Loki szakvezetője, az alapcsapatot küldte pályára a negyedórás pauza letelte után. Lagator helyzettel indult a második etap, ám az előrehúzódó védő fejéről mellé szállta labda. Nagy elánnal kezdtek a cívisvárosiak, próbálták minél hamarabb ledolgozni hátrányukat, de a hazai védelem állta a sarat. Az 50. percben Ferenczi eresztett el egy életerős löketet, Tóth viszont vetődve szögletre mentett, majd Domingues lövése kerülte el a kaput. Egyértelműen a DVSC dominált, áttevődött a játék a fehérvári térfélre, de az egyenlítő találat csak nem akart megszületni. Ehhez Ojediran állt közel, ám Dzsudzsák passza után tekerése centikkel ugyan, de elkerülte a kaput. Az 58. minutumban debütált a Vasutasban Kocsis Dominik, aki Szécsit váltotta. Az első hazai lehetőségre a 62. minutumig kellett várni, ekkor Csongvai szabadrúgása jelentett veszélyt, de Megyerinek nem kellett játékba avatkoznia. Fölényben futballozott a Loki, a hazaiak megszállták védőharmadukat, szűkítették a területeket, nem volt egyszerű feltörni hátsó alakzatukat. Baranyait és Ojedirant is lekapta a pályáról Blagojevic, Tubolyt és Manriquét küldve harcba a hátralévő időben. Foggal-körömmel védte minimális előnyét a Fehérvár, mikor lehetett, lassították a játékot, az idő pedig nekik dolgozott. Ismét frissítette csapatát a vendégek mestere, Bódi és Szuhodovszki váltotta Dominguest és Loncart. Szuhodovszki majdnem góllal mutatkozott be, 18 méteres löketét viszont kapufára tolta Tóth. Bódi szabadrúgása után Kocsis fejelhetett, a labda azonban elkerülte a kaput, majd Bárány próbálkozását védte bravúrral a hazai cerberus. Mindent megpróbált a DVSC, hogy legalább egy pontot megmentsen, de a Fehérvár megőrizte az előnyét és mindhárom pontot otthon tartotta.

 Labdarúgó NB I 21. forduló

Fehérvár FC – DVSC: 1-0 (1-0)

Fehérvár: Tóth B. – Szerafimov, Spandler, Gergényi – Bese, Csongvai, Katona (Gradisar 58′), Christensen (Simut 86′), Schön – Berki (Sigér 58′), Stefanelli (Pető 73′)

Vezetőedző: Bartos Grzelak

DVSC: Megyeri – Baranyai (Manrique 65′), Lagator, Pellumbi, Ferenczi – Loncar (Szuhodovszki 80′), Ojediran (Tuboly 65′) – Szécsi (Kocsis 58′), Dzsudzsák, Domingues (Bódi 80′) – Bárány

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Gólszerző: Christensen 31’