900 táncos lépett színpadra az egynapos viadalon, hogy koreográfiáikkal elkápráztatva a pontozó bírókat, a nap végén felállhassanak a dobogó egyik fokára. Természetesen mindenki az aranyérmet szerette volna átvenni, ám abból minden kategóriában csak egyet-egyet osztottak ki.
A népes mezőnyben a debreceni Valcer TáncSport Egyesület növendékei is színpadra léptek, akik az elmúlt időszakban sikert-sikerre halmoztak a magyar bajnokságon és az országos versenyeken. Ezúttal a kora reggeltől éjfélig tartó Diákolimpián csillogtatták meg tudásukat és bizonyították, jól megtanulták mindazt, amiket felkészítő tanáraiktól tanultak.
Az Epreskerti Általános Iskola tanulója, Geréb Lóránt a 12-13 évesek között szóló latin kűrben utasította maga mögé a mezőnyt és állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A 16-18 évesek mezőnyében Ungvári Gréta a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának nebulójának latin produkcióját ezüstéremmel díjazták a bírók. Gariscsák Fruzsina a Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákja pedig a Gyermek II. szóló standard kategóriában a harmadik legfényesebb medált vehette át.
További eredmények
Fodor Zalán és Gulyás Villő (Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI) páros junior I. Standard 7. hely, páros junior 1. latin 7-8. hely
Gulyás Villő (Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI) Gyerek II. Szóló latin 9. hely
Geréb Lóránd (Epreskerti Általános Iskola) Junior 1. Szóló latin 9-10. hely
Jakab Enikő (Tóth Árpád Gimnázium) Junior 2. latin 10-11. hely




