Fotó: Vígh Attila
30 fok feletti kánikula és szél fogadta a versenyzőket. Közel 200 nevezés érkezett az OB-ra, valamennyi up., elit, U23 és Master kategória képviseltette magát. A versenyt az MKSZ elnökségének több tagja is megtisztelte jelenlétével, köztük a Szövetség új elnöke, Schneller Domonkos is.
A versenyterv szerint indult, 9 órakor elrajtolt az első induló, Babics Zita (Kanizsa 14 KE), aki egyúttal meg is nyerte a WU13-as lányok futamát. WU13, U13 és WU15 kategóriákban 6 km-t kellett megtenni, utóbbi két korcsoportban Burgermeister Bence (Cube-Csömör) illetve Klokocs Kata (DSI Cycling Team) győztek, ezzel a hazai klub első bajnoki címe már a zsebben volt, de ne szaladjunk előre. A DSI-s Klokocs Klára WU15-ben 4. helyen végzett.
U15-ben már 2 km-rel arrébb került a fordító, vagyis 10 km-t kellett megtenni a pályán. Itt a Cube-Csömör csapata újabb arannyal gazdagodott, hiszen Burgermeister Olivér közel 1 perc fölénnyel nyerte a kategóriát. DSI részről Kovács Béla 7., Gyetkó Péter 15. lett. A lányoknál, WU17-ben Tóth-Mogyorósi Zora hajszállal maradt le a dobogóról, az ő 4. helye mellett Rein-Keresztes Réka egy 8. helyezést szerzett. A Lotus Cycling Team versenyzője, Pákolicz Gréta nyerte a kategóriát.
U17-es fiúknál ismét feljebb került a léc, 15 km-en Péter-Lichtenberger Ábris (MBH Bank Cycling Team) győzött, orrhosszal Soós Olivér (DSI Cycling Team) előtt, de az ugyancsak MBH-s Tóth Márk Martin is a győztes időtől mindössze 11 mp-el elmaradva lett harmadik, nagyon szoros versenyben sajnos Virág Marcell (DSI) szintén kiváló eredménye a 4. helyre volt elég. A DSI-ből Varga Balázs 13. lett, a 19-20. helyeket pedig Podgornik Milán és Gyetkó Dániel szerezték meg.
WU19-ben (15 km) Tóth Réka (DSI Cycling Team) hozta az elvárt eredményt, stabil győzelmet aratott Mudra Málna (Green Riders) előtt, ezzel megszerezve a DSI második bajnoki címét ezen a versenyen.
A női Master futamok is 15 km-en zajlottak, WMaster3-ban a legszorosabb verseny döntött Antalné Varga Anita (Kaposvári KKSE) javára, Bányai Anikó (Footstrong SE) ellenében, 2 mp-en belüli különbséggel! WMaster2-ben Ányos Szilvia (Kaposvári KKSE), WMaster1-ben Klambauer Ágnes (Cube-Csömör) győztek. A Master3 férfi kategória utolsóként következett 15 km-en, itt imponáló, 46 km/h feletti átlaggal nyert Kele János (Mátra Biker SC).
A versenyt egy sajnálatos incidens szakította félbe, a Master3-as Antal Attila melegítés közben súlyos balesetet szenvedett. A rajtoltatás is szünetelt, a Master2 futama alatt leállításra került az OB, ezért az ő versenyük neutralizálva lett, máskor, más helyszínen lesz újra megtartva a 40-49 évesek versenye.
A verseny újraindítása után már 19 km-en mérkőztek, elsőként a Master1 korcsoport. Itt 47-es átlaggal nyert Süle Róbert (MTB Sopron – SMAFC). A WU23-as futamot magabiztosan nyerte Jordán Dorka (Grouwels-Waterseley Cycling Team), Németh Bettina és Farkas Janka (mindketten Team Cookina ASKÖ ARBŐ Graz) előtt. Az Elit női futamot pedig papírforma szerint nagy fölénnyel nyerte a fő esélyes, Zsankó Petra (ARBÖ Rapso Knittelfeld), aki nemrégiben egyetemi világbajnok lett időfutam és kritérium számokban. Immár a tavalyi U23-as győzelme mellé egy Elit női bajnoki címmel is büszkélkedhet!
U19-ben közel 50-es átlaggal győzött Hancz Tamás (Cannibal B Victorious), az MBH Bank Cycling Team menői előtt. DSI részről Csáki Szabolcs 7. helyen zárt, a 20-22. helyeken pedig Rein-Keresztes Zente, Gasztonyi-Maller Bence és Peterman László érkeztek.
Az U23 és Elit kategóriának a kiírásnak és a korábbi éveknek megfelelően már 38 km távot kellett megtennie. Az U23 győzelmet stabilan hozta Drijver Bertold (Multisport Akadémia SE), 47 feletti átlaggal, a második-harmadik hely között 2 mp-nél kevesebb döntött
Mórocz Barnabás (Vini Monzon Savini Due OMZ) és a korábbi DKSI-s és ifi/U23 bajnok Szíjártó Zétény (UC Monaco) között. A szintén DKSI-s nevelésű Orosz Bálint (MBH Bank Cycling Team) a 9. helyet szerezte meg.
Elit férfi kategóriában a hazai időfutam menők, korábbi bajnokok, helyezettek közül elsősorban a WorldTour-ban is már jó nevet szerzett, regnáló bajnok, Valter Attila (Visma-Lease a Bike) volt a favorit, de a korábban a DKSI-ben is szép sikereket elérő Peák Barnabás (Adria Mobil) 10 mp-el nála is gyorsabb volt, így a már meglevő bajnoki címei mellé újabb időfutam OB-t nyert! A 3. helyezett Pelikán János (Team United Shipping – CR) is 50 km/h-s átlaggal tekerte végig az embert próbáló távot, míg a 2022-es győztes Fetter Erik (Team Polti Kometa) épp lecsúszott a dobogóról.
Teljes eredménysor az alábbi linkre kattintva látható:
https://sportorigo.com/HU/5/Rajtlistak-Eredmenyek/350/Magyarorszag-Idofutam-Bajnoksaga




