Fotó: deac.hu
Végre megszakad a DEAC férfi futsalcsapatának a nyeretlenségi sorozata? Leginkább ez a kérdés foglalkoztatta azokat a szimpatizánsokat, akik pénteken kilátogattak a DESOK-ba. Tihanyi Csaba legénysége a TFSE elleni győzelemmel indította az idényt az NB I-ben, ám az ezt követő öt bajnokin mindössze egy pontot szerzett. Abban bíztunk, hogy a mai meccs előtt szintén négy egységgel rendelkező Magyar Futsal Akadémia ellen lesz okunk ünnepelni. Érdekesség, hogy az MFA kapuját az a Nyerges András őrizte, aki az előző idényben még debrecenben játszott.
A hatodik percben a fővárosi együttes megszerezte a vezetést, egy szabadrúgás után Patócs Richárdról pattant a labda a gólvonalon túlra. Patócsnak sem ismeretlen a DEAC, mivel korábban itt futballozott. Nem sokkal később néhány centire voltak a hazaiak az egyenlítéstől, ugyanis Vass Ottó átlövése megpattant Franchun, végül a játékszer a lécen csattant. Az ellenfél sem tétlenkedett, ezt támasztja alá Módly Márk Balázs lövése, amely nem fogott ki Faragó Ádámon. A félidő derekán megint bosszankodhattunk, mivel ezúttal Gonzalo Galán Carsí trafálta telibe a kapufát. Amíg az egyetemistáknak nem volt szerencséje, addig egy szép összjátékot követően Lőrincz Máté duplázta meg a vendégek fórját a 17. minutumban.
A pihenő a jelek szerint jót tett a fekete-fehéreknek, hiszen a második félidő elején Balázsi Attila szépen elvitte a labdát Nyerges mellett, aztán higgadtan gurított a kapuba. Ezt követően mindkét oldalon akadtak lehetőségek, majd a 26. percben 1-3-ra módosult az állás, ugyanis Módly lövése a bal alsó sarokban pihent meg. Mivel a különbség nem módosult, de a percek fogytak, így a hajrában elő kellett venni az öt a négy elleni formációt. Elég hamar meghozta ez a gyümölcsét, hiszen Vass Ottó nagyjából 10 méterről leadott kísérletét nem védhette Nyerges. A 38. percben megpecsételődött a DEAC sorsa, mivel Nyerges vette célba az üres kaput, Vass próbált menteni, de nem járt sikerrel, róla csorgott be a labda. A hátralévő időben már újabb gól nem született, így az MFA tudott elmozdulni a négy pontról.
Férfi futsal NB I 7. forduló
DEAC – Magyar Futsal Akadémia: 2-4 (0-2)
DEAC: Faragó Á. – Vass, Franchu, Galan, Balázsi
Cserék: Vincze, Faragó L., Erdei K., Krajnyák, Erdei Sz., Győri, Tóth B., Kovács Á., Magyar
Vezetőedző: Tihanyi Csaba
Gólszerzők: Balázsi 21′, Vass 45′




