Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
A debreceni fiatalok Fekete-Gál Csongor és Szentkuti Ákos villanásai révén gyorsan elléptek a pasarétiektől, öt perc elteltével már kilenc pont volt a különbség a felek között (13-4). A korai előny kialakulásában a Fekete-Gál-Szentkuti páros klasszismegmozdulásai mellett a fizikális csapatvédekezés is nagy szerepet játszott, a nyitó játékrész derekán éledező Vasas a szünetig csupán tizenhárom egységig jutott, szemben a hazaiak húszával.
A második etapot azonban a piros-kékek indították élesebben, Erdős Artúrék egy 9-0-s rohammal fordítani tudtak (20-22). A lehető legjobbkor érkezett Szentkuti tizenegy pontos magánszáma, de Varga Ferenc 2+1-es akciója, és az Orbán Imre-Szilágyi Péter páros palánk alatti munkája is hozzájárult ahhoz, hogy a félidőre feledtesse megingását és kétszámjegyű fórt birtokoljon a házigazda (38-27).
A térfélcsere után a cívisvárosiak nem csak tartották a távolságot, de fokozatosan növelniük is sikerült azt. A harmadik felvonás közepén Varga és Orbán találataival lépkedett előre a DEAC, Fekete-Gál távoliját követően pedig minden addiginál tetemesebb, tizenkilenc egységnyi differenciát mutatott az eredményjelző (57-38).
A vendégek viszont Erdős Artúr kosaraival meccsben maradtak, sőt, Zöldi Péter hármasával az utolsó periódus elején tíz pontra meg is közelítették a fekete-fehéreket (60-50). Szerencsére a hajdúságiak szíve a helyén volt a kiélezett pillanatokban is – különösen Vargáé és Fekete-Gálé, akik néhány pofás befejezéssel eldöntötték a találkozót.
DEAC Kosárlabda Akadémia – Vasas Akadémia: 79-61 (20-13, 18-14, 19-15, 22-19)
DEAC KA: Varga F. 14/6, Szentkuti 23/12, Fekete-Gál 20/3, Szafkó 4/3, Szilágyi 8
Cserék: Orbán 6, Vadai 1, Szász-Veres Márk 3, Csécsei -, Kedvek, Szűcs, Fekete B.
Vezetőedző: Kádár Tamás
Kádár Tamás: Nehéz mérkőzés volt, nem játszottunk igazán jól. Védekezésben több fegyelmet, támadásban nagyobb sebességet szeretnék látni a csapattól.




