Fotó: deac.hu
Az első percben Galán dolgoztatta meg Nagyistvánt, nem sokkal később pedig Hegyi Áron próbálkozását tolta szögletre Faragó Ádám. Aztán az első félidő folytatása kis túlzással csak a 18 éves Erdei ikrekről szólt. A második percben Franchu remek berúgása után Erdei Szabolcs maradt nagyon üresen, 18 éves tehetség góllal büntette ezt a védelmi megingást. Az első félidő derekán Tarjáni és Nagyistván nem értette meg egymást, ebből a hibából Erdei Szabolcs újra profitált. A tizenharmadik minutumban Erdei Kristóf köszönt be sarokkal, a gólpasszt Faragó Lajos osztotta ki. A szünet előtt Erdei Kristóf a gólszámokat figyelembe véve beérte a testvérét, vagyis négy találattal nyerték a debreceniek ezt a játékrészt.
A pihenő után Franchu lógott meg, majd a ziccert higgadtan értékesítette. Az ebben az idényben még nyeretlen TFSE-nek a 28. percben legalább a szépítés összejött: Hegedűs Dániel kozmetikázott az eredményen. Ezt követően Erdei Kristóf csapott le egy rossz passzra, majd nagyjából kilenc méterről lőtt a bal alsóba. A hajrában Franchu Czeglédi Zsombor megingásából húzott hasznot, majd a 38. minutumban a 17 esztendős Győri Balázs elemi erővel küldte a labdát a léc alá, ezzel pedig beállította az 1-8-as végeredményt. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy az utolsó percekben már Gali Szabolcs Zoltán személyében egy 18 éves cerberus őrizte a DEAC kapuját.
Férfi futsal NB I 12. forduló
TFSE-Tent Budapest – DEAC: 1-8 (0-4)
DEAC: Faragó Á. – Franchu, Kovács Á., Galán, Erdei Sz.
Cserék: Vincze, Gali, Faragó L., Erdei K., Krajnyák, Vass, Győri, Tóth B., Komádi
Vezetőedző: Tihanyi Csaba
Gólszerzők: Erdei Sz. 2′, 10′, Erdei K. 13′, 18′, 29′, Franchu 21′, 37′, Győri 38′






