Megosztoztak a pontokon a csapatok

A Debreceni Egyetem alakulata a végén a győzelemért támadott, de nem jött össze a két pont begyűjtése.

0

Deac_Veszprem-6-300x166 Megosztoztak a pontokon a csapatokFotó: deac.hu

Villámrajtot vettek a hazaiak, Illés Tamás és Kurucz Máté góljával 2-0-ra vezettek. Nem sűrűn fordul elő az, hogy egy edző már a második percben időt kér, ám a bakonyiak mestere a gyengébb kezdést követően letette a kártyát a zsűriasztalra. Jót tett az ellenfélnek a rövid egyeztetés, mivel egy 4-0-s sorozattal fordított. A vendégek ezúttal is a nyitott védekezést választották, ezzel pedig eleinte meggyűlt a bajuk a debrecenieknek. A tizenötödik minutumban 4-8 volt az állás, Mándi Norbert nem várt az időkéréssel. a cívisvárosiaknál főleg Kovács Bence és Kurucz Máté termelte a gólokat, míg a másik oldalon Markovics Patrik volt elemében. A szünetig a fekete-fehéreknek kellett futnunk a riválisuk után, de az utolsó percekben zsinórban háromszor voltak eredményesek, ezzel pedig 14-14-ről folytatódhatott a küzdelem. Azt ki kell emelni, hogy Kovács időn túli szabaddobásból köszönt be, ezzel pedig kisebb hangrobbanást idézett elő a csarnokkban.

A pihenőt követően Kovács nem lassított, ezt támasztja alá, hogy két lökete is beakadt. Tapintható volt a feszültség, ehhez az is hozzájárult, hogy a játékvezetők kezéből egyre jobban kicsúszott a találkozó. A második játékrészben egy ideig nem tudta átvenni a vezetést az egyetemi gárda, ám az 51. percben végre megtört a jég, ekkor Illés Tamás villant meg, így 22-21 szerepelt a kijelzőn. A hajrá is elég idegtépő volt, mindkét oldalon akadtak bizonytalanságok. Kiss Axel hetesből duplázta meg az előnyt, erre a vendégek elővették a hét a hat elleni felállást támadásban. Több meccslabda is akadt, ám ezekkel sajnos nem élt a DEAC, a Veszprém pedig bő fél perccel a vége előtt egalizált. Az utolsó támadás során még kikaparhatták volna a gesztenyét a házigazdák, de az eredmény nem módosult, a 23-23-as döntetlennek hála mindkét gárda egy-egy ponttal gazdagodott.

Férfi kézilabda NB I/B 12. forduló

DEAC – Veszprémi Kézilabda KFT: 23-23 (14-14)

DEAC: Boros, Hermann – Kovács B. 6, Bakó, Kiss R. 2, Kurucz 6 (2), Csabai, Fülöp, Radvánszki, Illés 5, Szolnoki, Kiss A. 3 (2), Pethő 1, Kerezsi, Tóth M., Tusjak

Vezetőedző: Mándi Norbert