Az OB1-döntő első mérkőzésén a BJAHC kapujában Farkas kapott lehetőséget, míg a DEAC-nál Hetényi állt a vasak között. Alig több mint négy perc telt el, amikor Kloz a támadó harmadba érve lövésre szánta el magát, hatalmas gólt vert a kék vonalról (0-1). Két minutummal később eljött a mérkőzés első emberelőnye, Somoza ült ki durva játékért, a vendégek hajthattak vezetésük megduplázásáért, nem éltek a lehetőséggel. A harmad közepén Blackwater lövése a palánkról visszapattant Hetényire, aki próbálta gólvonalon innen tartani a korongot, talán sikerült neki, mindenesetre Sofron belőtte a korongot. Videobíróztak, gólt ítéltek (1-1). Egy perccel később Stensson büntetése nyomán öt a négyre támadhatott a BJAHC, sikerrel tette, Nagy Gergő takarásból érkező lövését nem tudta lereagálni Hetényi (2-1). Gyorsan jött a második budapesti fór, ez kimaradt. Öt az ötre viszont villantak a fővárosiak: Szabó Dániel jól lépett fel egy támadással, Blackwaterhez centerezett, aki 3-1-re módosította az állást.
Négy perc telt el a középső felvonásból, amikor Nagy Krisztián ráesett Hetényire, ezért a BJAHC csatára kétperces pihenőt kapott a játékvezetőktől. A DEAC próbált zárkózni, nem tudták bevenni Farkas kapuját. A mérkőzés közepe táján Blackwater keménykedett Stensonnal, kisbüntetéssel sújtották, újra öt a négy hajthattak a debreceniek, a hazaiak nagyon jól védekeztek. A 35. percben Szabó Bence került ziccerbe egy kontra végén, Hetényi résen volt. A második szünet előtt egy bő minutummal Senfeld gáncsolt. A harmadik játékrész így áthúzódó BJAHC-emberelőnnyel indulhatott volna, ám Blackwater egy bedobókör tetejéről eleresztett lövéssel tett arról, hogy negyven perc után 4-1 legyen az eredményjelzőn.
A záró harmad 45. percében Mihalik András passzát Novotny tette be fonákkal egy lendületes támadás végén (4-2). Másfél perccel később Mihalik Gergő ugrott ki, jól védekeztek vele szemben, nem tudta lövéssel zárni a szólót. A játékrész közepén Szabó Bence kiállítása nyomán debreceni emberelőny jött, majdnem gólt is hozott, de Farkas még a gólvonal előtt ráfeküdt a rajta átcsorgó korongra. A végjátékban a DEAC hajtott a kétgólos hátránya ledolgozásáért, 70 másodperccel a vége előtt Galoha kapuvasat lőtt, aztán Nagy Krisztián gáncsolt és Hetényi lekorcsolyázott, hat a négyre támadhattak a cívisvárosiak.
A BJAHC 4-2-re nyert, 1-0-ra vezet az OB1-es döntőben, pénteken Debrecenben mérik össze erejüket a felek.
OB1 döntő első mérkőzés
BJA – DEAC: 4-2 (3-1, 1-0, 0-1)





