Sikerrel vették az utolsó akadályt az Eötvös-lányok

Az NBII idei zárófordulójában a DSZC-Eötvös DSE azt a GLP Nyíregyházát fogadta, akit eddig a találkozóig már háromszor legyőzött.

0

nb2-2025-05-17-300x174 Sikerrel vették az utolsó akadályt az Eötvös-lányokAz első szett a 13-as szám jegyében kezdődött és végződött. A mérkőzés előtt Szombathy András, a csapat edzője és az egyesület titkára, majd Végh András, az együttes vezérszurkolója köszöntötte a gárda 13-as számú játékosát, Kovács Anettet, aki 13 év sok sikert tartalmazó pályafutásának végén most játszotta utolsó mérkőzését. A találkozó előtt felvetődött, hogy stílszerű lenne, ha ennek tiszteletére a játszmát 25:13-ra nyerné a hazai gárda. A játékosok megvalósították a tervet, magabiztos játékkal elérték ezt a célt.

A következő játékrész is hasonlóan alakult. Kovács Anett szervái, Kozma Kitti támadásai, Berza Fani és Gyöngyösi Réka centerjátéka és Dóka Vivien fifikás megoldásai ellen nem volt ellenszere a vendégeknek, így még nagyobb különbséggel győzött a DSZC-Eötvös DSE.

A harmadik szettben is a házigazdák irányították a mérkőzést. Nagy Diána Flórának volt egy hosszú nyitássorozata és az egész csapat szépen mozgott. A találkozó végére az egyesület fiatal reménységei, Kis Polli, Lengyel Panna, Parlagi Mirtill Jázmin és Zombori-Bódi Boglárka is pályára léptek.

A DSZC-Eötvös DSE végül az alsóházi rájátszás harmadik helyén végzett.

DSZC-Eötvös DSE – GLP Nyíregyháza 3:0 (13, 12, 16)

DSZC-Eötvös DSE: Berza Fanni, Kozma Kitti, Nagy Diána Flóra, Kovács Anett, Gyöngyösi Réka, Dóka Vivien

Csere: Végh Kitti Nikolett (liberó), Kis Polli, Parlagi Mirtill Jázmin, Zombori-Bódi Boglárka, Lengyel Panna

Edző: Szombathy András