Fotó: deac.hu
Biztatóan indították a rangadót a debreceniek, Radvánszki Zsolt jó lövésével a hatodik perc derekán 5-2-re vezettek. Akadozott a hazai gépezet, így nem okozott meglepetést az, hogy a 10. minutumban Imre Vilmos időt kért, ekkor egyébként 4-8 szerepelt a kijelzőn. A rövid megbeszélést követően is a hazaiaknak kellett futnia az eredmény után. Hermann Ákos több védéssel került a középpontba, akadt olyan szakasza a meccsnek, amikor a kapus néhány másodpercen belül két nagy hárítást is bemutatott. Az első félidő hajrájában Szolnoki László termelte a találatokat, ezeknek a villanásoknak is hála a szünetben négygólos fórral rendelkeztek a fekete-fehérek (11-15).
A pihenőt követően a házigazda párszor felzárkózott kettőre, de a 42. percben már héttel lógtak meg az egyetemisták (16-23). A folytatásban sem kellett nagyon izgulni, igazából az volt a kérdés, hogy mekkora különbség alakul ki a végére. Az utolsó bő tíz minutumban igazi csapatmunka jellemezte a cívisvárosi akciókat, hiszen sorrendben Csabai Gergely, Illés Tamás, Hegedűs Patrik, Pethő Ákos és Tóth Máté is eredményes volt. A lefújás előtt Schmid Péter értékesített egy hetest, ezzel pedig beállította a 26-31-es végeredményt. Ez a szép siker különösen emlékezetes lehet majd Fülöp Gábornak, ugyanis a jobbszélső utoljára szerepelt a DEAC-ban.
A találkozó után ünnepi pillanatok következtek, előbb a DEAC játékosai kapták meg a bronzérmet, majd a szigetszentmiklósiak nyakába akasztották a legfényesebb medáliát. Ahogy korábban már jeleztük, a Debreceni Egyetem kézilabdázói ezzel a harmadik pozícióval klubtörténelmet írtak, hiszen a DEAC ebben a sportágban még ilyen magasságban nem járt.
Férfi kézilabda NB I/B 30. forduló
Szigetszentmiklósi KSK – DEAC: 26-31 (11-15)
DEAC: Hermann, Maródi – Kovács B., Kiss R., Kurucz 3, Csabai 1, Fülöp 1, Hegedűs 3, Radvánszi 4, Illés 3 (1), Szolnoki 5 (1), Kiss A. 1, Pethő 5, Kerezsi 1, Tóth M. 4, Tusjak
Vezetőedző: Mándi Norbert




