Fotó: Molnár Péter
Az Újpest elleni remek győzelem után pár nappal újabb kihívás várt a Vasutasra, amely gárda csütörtök este egy másik sorozatban, a Magyar Kupában lépett pályára. A 4. fordulóban az egykor szebb napokat látott, 14 bajnoki címmel és 8 kupagyőzelemmel büszkélkedhető, a második vonalban vitézkedő Honvéd volt a debreceniek ellenfele.
Kíváncsian vártuk. a Loki szakvezetője változtat-e az Újpest elleni csapaton, pihentetve kulcsembereket a hétvégi bajnoki előtt, lehetőséget adva azoknak, akik eddig kevés játékpercet kaptak. A meccs előtt egy órával megkaptuk a választ, a tréner alaposan átalakította a kezdőt. Ezúttal Dacosta, Kulbachuk, Manzanara, Bermejo és Komáromi kapott bizalmat. A szurkolók egyértelműen azt várták, kedvenceik folytatva a jó sorozatot, kiharcolják a Nagyerdei Stadionban a továbbjutást.
Este nyolckor Bognár Tamás jelére Bárány lábáról indult útjára a labda és vezette az első támadást a DVSC. Az első percekben a honvéd volt aktívabb, ebben a periódusban hazai térfélen zajlott a játék, védekezni kényszerültek a piros-fehérek. A 9. percben először jutott el a Loki a Honvéd tizenhatosáig, a támadást Bermejo lövés zárta, ám Dúzs biztosan hárított, majd Dacosta közeli fejesénél bravúrral védett. Az iram nem volt nagy, mindkét fél próbálta megbecsülni a labdát. Vargának a 14. minutumban akadt először munkája, de Hangya nem tudta megoldhatatlan feladat elé állítani. Ahogy telt az idő, fokozatosan átvette az irányítást a hajdúsági gárda, bár többet pattogott a labda a vendégek térfelén, vagy az utolsó passzok voltak pontatlanok, vagy a kispesti védelem tette a dolgát. A 22. percben talpon volt a cívisvárosi publikum: Szűcs néhány csel után lekészítette a labdát Dzsudzsáknak, aki 16 méterről kilőtte a bal alsót (1-0). A fővárosiak próbálták minél hamarabb ledolgozni hátrányukat, ám nem jártak sikerrel, Nem találták a rést a debreceni védelmen. Varga okozott némi riadalmat, aki megtolta maga előtt a labdát, melyre Kántor csapott le, de szerencsére a Loki cerberusa meg tudta kaparintani a játékszert. Eseménytelenül teltek a percek, majd a 37. minutumban Komáromi tüzelt 15 méterről, de Dúzs vetődve oldalra tolta a labdát. Ez volt a félidő utolsó említésre méltó momentuma, egy perc ráadást követően Bognár Tamás befejezettnek nyilvánította az első etapot.
Szünetben a hazai szakvezető nem változtatott a kezdőn, a negyedórás pauza letelte után változatlan összeállításban küldte pályára csapatát. Ahogy az elsőt, a második félidőt is a Honvéd kezdte aktívabban, Vargát meg is dolgoztatták, az 50. percben Gyurcsó szabadrúgását tolta fölé. A kispesti fölény végül góllá érett, az 55. percben Pauljevic 15 méterről leadott lövése kötött ki a jobb alsóban (1-1). Az egyenlítő találat után nem lassítottak a fővárosiak és a 61. percben másodjára is megzörgették a hálót, ám Bognár les címén érvénytelenítette a gólt. Hosszas vizsgálat következett, a VAR szobában nem tudtak dönteni, a játékvezető a monitoron visszanézte az esetet, de nem változtatta meg ítéletét. Továbbra is kapura veszélyesek voltak a vendégek, voltak lehetőségeik, de újabb találat nem született, maradt az 1-1-es eredmény. A debreceniek is vezettek támadásokat, ám ezek rendre elakadtak a kispesti tizenhatosnál, Dúzsnak elvétve volt munkája a vonalon. A második félidő hajráját megnyomta a DVSC, több helyzete is volt, ám gól nem született a 6. perces hosszabbításban sem, jöhetett a túlóra.
Vasutas helyzettel indult az első negyedóra, Dzsudzsák beadását Gordic fejelte kevéssel fölé. A hajdúságiak voltak fölényben, leginkább a fővárosi tizenhatosnál pattogott a labda, de a kulcspasszoknál rendre hibáztak a piros-fehérek. A 98. percben Gordic vette célba a jobb alsót, de Dúzs jól zárta a szöget, szögletre mentett. A Honvéd is próbálkozott, ám gól egyik oldalon sem született az első ráadásban, melyhez a cívisvárosiak álltak közel, de Djokic fejesét Dúzs Bravúrral védte.
A második negyedórában is a Vasutas volt aktívabb, ám hiába diktálták a tempót, helyzetekig nem jutottak el. Inkább a küzdelem dominált, mint a szép játék, mindkét fél próbálta bevinni a továbbjutást érő találatot, ám a labda egyik oldalon sem került a vonalon túlra. A 117. percben a Honvéd tábor örülhetett, Zuigeber 13 méterről nem hibázott (1-2). A debreceniek mindent megpróbáltak, hogy döntetlenre mentsék a meccset, de nem jártak sikerrel, így a Honvéd várhatja a legjobb 16 között a sorsolást.
Magyar Kupa 4. forduló
DVSC – Budapest Honvéd: 1-2(1-0, 1-1, 0-0, 0-1)
DVSC: Varga – Dacosta, Lang, Kulbachuk (Hofmann 101′), Guerrero – Szűcs (Camarasa 65′), Manzanara (Youga 84′) – Bermejo (Gordic 77′), Dzsudzsák, Komáromi (Kocsis 77′) – Bárány (Djokic 65′)
Vezetőedző: Sergio Navarro
Honvéd: Dúzs – Szabó, Baki, Csontos – Pauljevics (Kállai 84′), Pekár (Szamosi 68′), Sigér, Hangya – Medgyes (Zuigeber 68′), Kántor (Pinte 68′), Gyurcsó (Kesztyűs 106′)
Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerzők: Dzsudzsák 22’ ill. Pauljevic 55′, Zuigeber 117′




