Fotó: DEAC
Som Réka pontjával indult a meccs, majd Juhász nyitásaira építve fordítottak a vendégek. (2:4). Sajnos a debrecenieknek többször is meggyűlt a bajuk a szervákkal, ennek ellenére tartották a lépést a ellenfelükkel. A szoros végjátékban Árvai Vanessza megoldásával szettlabdákhoz jutottak, mégsem tudták behúzni az első felvonást (24:26).
A második etap 4:0-s egri sorozattal vette kezdetét. A gyengébb rajt után megindították a felzárkózást a házigazdák, viszonylag hamar össze is jött az egyenlítés (8:8). Ezt követően egy ideig kettőnél nagyobb különbséget nem jegyezhettünk fel. Aztán a hajrának a fekete-fehérek vághattak neki rosszabb helyzetből, 19:22-nél Kuszkó Zsolt időt is kért. Sajnos a rövid megbeszélés ellenére nem jött össze a fordítás (21:25).
A harmadik periódus alaphangját egy 7:1-es rohammal adták meg a cívisvárosiak. Nem sokkal később egy nekik nem kedvező bírói döntés miatt már csak kettő volt előnyük (9:7). Tóth Vanesszának szerencsére sült a keze, így bízhattunk abban, hogy összejön a szépítés. Borók Orsi blokkjával 21:16 lett az állás, ám az Eger eltüntette a hátrányát (23:23). Jött egy újabb csavar, ennek hála ezt a szettet megnyerte a DEAC (25:23).
A negyedik játékrészben 8:7 után 6:0-s rohammal rukkolt elő az Eger. Nem adták fel a harcot az egyetemisták, 16:16-nál utol is érték a vetélytársukat. Megint meglógott az Eger (16:20), a hátralévő időben pedig már nem tudták eltüntetni a hátrányt (22:25).
Női röplabda NB II Keleti csoport felsőház
DEAC – EVSI 1:3 (24:26, 21:25, 25:23, 22:25)




