Fotó: Molnár Péter
Szombat este benépesült a Nagyerdő, ugyanis ősi riválisával, a Nyíregyházával csapott össze a Vasutas. A mostani idényben harmadjára ütköznek meg a felek, a párharc döntetlenre áll, reméltük, a hajdúságiak felé billen majd a mérleg nyelve. Más-más célért küzd a két csapat, a szabolcsiak a kiesőzónától menekülnek, a cívisvárosiak pedig a dobogós helyért.
Kíváncsian vártuk, a Loki trénere változtat-e az előző heti kezdőn, és volt változás, leginkább a hátsó alakzatban: a védelem tengelyében Lang és Mejías kapott helyet, bal oldalán pedig Guerrero kapott bizalmat. Batik egy sorral feljebb lépett, ezúttal Youga helyett ő volt a szűrő. Ez a mérkőzés volt az egyik legfontosabb – hanem a legfontosabb – a debreceni drukkerek számára, akik bíztak abban, kedvenceik győzelemmel zárják a rangadót, és megszilárdítják 3. helyüket a táblázaton, illetve méltó módon ünneplik a DVSC 124. születésnapját.
Bognár Tamás jelére fél nyolckor tízezer néző előtt nyíregyházi lábról indult útjára a labda. Jó tempóban kezdtek a csapatok, pár perc elteltével magához ragadta a kezdeményezést a Vasutas, volt dolga a szabolcsi védelemnek, ám egy kontra végén ők is veszélyeztettek. A 9. percben majdnem gólt kiáltott a hazai publikum, ám Kocsis lökete az oldalhálóban kötött ki. Sokáig ez volt az első említésre méltó helyzet, a következőre a 16. minutumig kellett várni, ekkor Dzsudzsák tornáztatta meg 19 méterről a szabolcsi kapust, aki vetődve ütötte szögletre a labdát. A sarokrúgás után Mejías fejéről a hálóban landolt a labda, de a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot. A 23. percben Bárány állt közel az első gólhoz, a jobb kapufa mellé tartó fejesét azonban bravúrral védte Kovács Dániel. Válaszul Manner tesztelte volna Erdélyit, ám 19 méteres lövése elkerülte a kaput, bár a Loki cerberusa elvetődött, de nem kellett játékba avatkoznia. Inkább a hajdúságiak akarata érvényesült, ám becsúsztak pontatlanságok, így gyakran elakadtak támadásaik az ellenfél térfelének közepén. A Szpari is próbálkozott, de a cívisvárosi védelmen nem találták a rést, Langék biztosan álltak a lábukon. A 43. minutumban Bárány harcolt meg a labdáért, de centerezésére nem érkezett társ középen, így oda lett a helyzet. Ez volt a félidő utolsó momentuma, gól nélkül zárult az első etap.
Szünetben a Loki trénere nem változtatott a kezdőn, a negyedórás pauza letelte után az alapcsapatot küldte pályára. Hazai rohamokkal indult a második játékrész, nyomás alatt volt a Nyíregyháza, ám a fölény helyzetet nem eredményezett. A szabolcsiak kontrákkal kísérleteztek, eredménytelenül, a tizenhatosig se nagyon jutottak el. Az 57. percben viszont igen, ráadásul gól lett az eredménye, szöglet után Temesvári fejelt az ötösről a kapuba (0-1). Kellett egy kis idő, mire rendezték a sorokat a házigazdák, próbáltak ritmust váltani, de nem találtak fogást a piros-kékek védelmén. Hibák, pontatlanságok, eladott labdák jellemezték a DVSC játékát, míg a vendégek egyre bátrabban futballoztak, inkább ők veszélyeztettek.A 75. percben a csereként pályára lépő Komáromi tekert a hosszú felé, ám a lada a kapufáról kifelé pattant. A 77. minutumban viszont összejött az egyenlítés, Bárány átadása után Gordic lőtte ki a jobb alsót (1-1). Dreskovic ismét előnyhöz juttathatta volna övéit, ám közelről fölé fejelt. A 87. percben Mejías próbálkozott 19 méterről, de rosszul célzott, lövése elkerülte Kovács Dániel kapuját. Nagy erőket mozgósítottak a debreceniek, hogy bevigyék a három pontot érő találatot, de a gólok száma már nem változott, a csapatok megosztoztak a pontokon.
Labdarúgó NB I 26. forduló
DVSC – Nyíregyháza: 1-1 (0-0)
DVSC: Erdélyi – Kusnyír, Lang, Mejías, Guerrero – Batik, Szűcs – Kocsis (Komáromi 74’), Dzsudzsák, Gordic – Bárány
Vezetőedző: Sergio Navarro
Nyíregyháza: Kovács D. – Jovanov, Dreskovic, Temesvári, Katona L., Antonov – Katona B. (Katona M. 71’), Kovács M., Manner (Toma 46’) – Kvasina, Tijani (Edomwonyi 71’)
Vezetőedző: Bódog Tamás
Gólszerzők: Gordic 77′ ill. Temesvári 57’





