A Loki Ryde – Toublanc, Hámori, Thorleifsdóttir, Tóvizi, Jobovics, Pertrus felállásban kezdett; bár a debreceniek kezdetben magukhoz ragadták a kezdeményezést (2-4, 5. perc), a későbbi sorozatos hibákból következően a hazaiaknak nemhogy egyenlítésre futotta, de a vezetést is átvették (6-4, 11. perc). Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok (10-10, 25. perc), amikor Ivancok-Soltic beszállásával a DVSC kétgólos előnyre tett szert. Ezt a félidő végéig sikerült megőrizni, 11-13, Szebenyi Flóra a végén fölé pattintott egy időntúli büntetőt.
A jobbszélről az első félidőben is több ziccer kimaradt, ez a rossz széria a második félidő elején folytatódott. Korábban Toublanc-nak nem ment, ekkor Grosch került rossza szériába (háromból nulla). Egyenlített a Szombathely, 15-15 (37. perc), így a legjobbkor jött Hámori és a Groscht váltó Toublanc találata, 15-17. Korai volt az öröm, a 40. percben újra egálban voltak a csapatok, 17-17.
A Loki ismét elrúgta magát az ellenfelétől, Juhász Katát kell dicsérni, 20-22 (46. perc), feszült hangulatban teltek a percek, a hazaiak égtek a bizonyításvágytól. Ryde védett egy felső sarokba tartó lövést az 50. percben, de két támadás során sem sikerült növelni a kétgólos különbséget. 22-23-nál időt kért Szilágyi Zoltán, Toublanc előbb rontott, majd javított; Hámori gólja az 54. percben 22-25-re módosított az állást, a DVSC kezében volt a mecccs.
Egyre nehezebben tudtak helyzetbe kerülni a hazaiak, ha túljutottak a védelmen, akkor Jessica Ryde akadályozta meg őket a gólszerzésben. Négy perccel a vége előtt 22-27, eldőlt: a Loki nem vérzik el a Haladás Sportkompexumban! Az 58. percben újabb bombagól Ivancok-Soltic-tól, 23-28– a végeredmény is ez lett. Négy nap múlva a Mosonmagyaróvár következik a Hódosban.
K&H női kézilabda liga, 20. forduló
Szombathelyi KKA– DVSC Schaeffler: 23-28 (11-13)




