Fotó: DEAC
A harmadik perc elején Krajnyák Zsolt húzott el a védője mellett, de a kapujából kimozduló Dobi Attila tisztázott. Nem sokkal később egy berúgásnál Győri Balázs mozdult be az üres területre, ám a lövése mellé ment. Aztán Szabó Ábel próbálkozott egy átlövéssel, ígéretes próbálkozás volt, de Dobi hárított. Az első félidő derekán Nagy Bence nagyon csúnya szabálytalansága miatt Ricardo maradt lent a földön. Kisebb csetepaté is kialakult a pályán, végül a játékvezető Nagy Bencét kiállította. Az emberfórból profitáltak a hazaiak, Ricardo és Caique összjátékát követően utóbbi játékos köszönt be. A 13. percben megduplázták előnyüket a debreceniek, Erdei Kristóf centerezése után Tóth Attila tette fel az i-re a pontot. A két bekapott találatot követően a vendégek párszor megdolgoztatták Faragó Ádámot, szerencsére egyik kísérlet sem fogott ki rajta. Aztán majdnem Faragó gólpasszt adott, a kidobásából Tóth előtt adódott helyzet, de emelése a lécen csattant. A szünet előtt Caique újra megvillant, ezúttal a brazil légiós Lévai Dániel osztotta ki az asszisztot.
A második félidőben Dobi helyett Tóth Milán őrizte a Nyírbátor kapuját, a beszálló cerberus igyekezett a támadásépítésből kivenni a részét. Ezzel a húzással sem csökkentette a különbséget az ellenfél. Sőt, a 26. percben már 4-0 állt a kijelzőn, ezúttal Győri Balázs iratkozott fel a gólszerzők listájára. Szucsányi faraghatott volna a hátrányon, de az óriási ziccert nem tudta értékesíteni. Nem adták fel a nyírbátoriak, ezt támasztotta alá az is, hogy elővették az öt a négy elleni felállást. A 35. percben Krajnyák csapott le Tóth rossz passzára, aki senkitől sem zavartatva iramodhatott meg a kapu felé, végül finom mozdulattal gurította a labdát a gólvonalon túlra. A kegyelemdöfést a csapatkapitány, Vass Ottó vitte be, neki sem volt nehéz dolga, hiszen az üres kaput vette be.
Férfi futsal NB I felsőház 7. forduló
DEAC – Nyírbátor: 6-0 (3-0)




