Fotó: DEAC
A mérkőzés első védését Pozsgai Melinda mutatta be, aki Dorner Dóra Zita lövését hárította magabiztosan. A másik oldalon Nagy Anikó próbálkozását Ősz Csenge hatástalanította lábbal. A helyzetek után a hetedik percben már gólt is láthattunk, Gáll Zsófia villanásával szerezték meg a vezetést a debreceniek. Aztán az első félidő derekán kisebb tűzijáték alakult ki a TFSE kapuja előtt, ám az eredmény nem változott. A hazaiak a 14. minutumban elővették az öt a négy elleni felállást, de ebből a vendégek profitáltak, hiszen Hardon Rita elvette a labdát Vámositól, majd bevette az üres kaput. A szünet előtt előbb egy szép akció végén Bálint Regina előtt adódott egy helyzet, de Ősz Csenge hárított, majd Horváth Vikinek akadtak ígéretes kísérletei, de maradt a 0-2.
A pihenő után a fővárosiak továbbra is a vészkapus játékkal próbáltak faragni a különbségen, de nem jártak sikerrel. Egy szabálytalanságot hevesen reklamált Ősz Csenge, a TFSE kapusának a sárgát mutatta fel a játékvezető. A 29. percben Hardon Rita újabb lökete kötött ki a kapuban, így már háromra duzzadt a hajdúsági előny. Hardon a folytatásban sem tétlenkedett, hiszen a 34. minutumban a saját térfeléről ívelt az üres kapuba. A hátralévő időben még két találat született, előbb Sárosi Dóráról pattant be a labda, ezzel az öngóllal 1-4 lett az állás, míg a 40. percben Bálint Regina állította be az 1-5-ös végeredményt.
A DEAC már ötödször végzett az élen az NB I-ben. A lefújás után az aranyérmeket és a trófeát az MLSZ részéről Kovács Gábor és Mersich Péter adta át a játékosoknak.
Női Futsal NB I döntő, 4. mérkőzés
TFSE-Tent Budapest – DEAC? 1-5




