A hét utolsó napján megtört a negatív széria, a DVSC megszerezte első pontjait a bajnoki sorozatban. Ráadásul a keleti rangadón sikerült diadalmaskodni, az ősi rivális Nyíregyháza vereséggel távozott a Nagyerdei Stadionból. Érdekesség, hogy a gólszerző, Dzsudzsák Balázs élete első találatát szerezte fejjel, ami győzelmet is ért. A sikernek köszönhetően a Vasutas elmozdult a táblázat végéről, a 8. helyre lépett előre.
A héten ismét két mérkőzés vár a debreceni gárdára, egy nemzetközi kupameccs és egy bajnoki. Kedden Dániába utazik a csapat, hogy szerdán a koppenhágai Parken Stadionban másodjára is összecsapjon a København alakulatával. A visszavágó lényegében formalitás, ugyanis háromgólos hátrányból várhatják a találkozót a piros-fehérek. Az a csodakategóriába tartozna, ha négyet rúgnának a dán rekordbajnoknak és egyet sem kapnának. Egy lehet a cél, a tisztes helytállás.
Valószínű, a Loki szakvezetője átalakítja csapatát a Szpari elleni meccshez képest, gondolva arra, hogy vasárnap ismét bajnoki vár csapatára. A címvédő Győr érkezik majd a Nagyerdei Stadionba és hazai pályán jó lenne megduplázni a pontok számát. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy Koppenhágában feltartott kezekkel kell majd a játéktérre lépni, mindent meg kell tenni, hogy szép legyen a búcsú az európai porondtól.
Konferencia Liga 3. selejtezőkör 2. mérkőzés
FC København – DVSC
08.12. 18:00 Parken Stadion




