Fotó: DEAC
Az előző szezonban a DEAC – MVSC bajnoki különös sztorit tartogatott. A miskolciaknál gondok akadtak a játékengedélyekkel, így a debreceniek játék nélkül kapta meg a három pontot. Ezt a történetet azért elevenítettük fel, mert vasárnap az első fordulójában pont a miskolciakat fogadták. Szerencsére ezúttal semmilyen adminisztratív akadály nem merült fel, így a játék került a fókuszba.
A DEAC kezdőcsapatába bekerült a nyáron szerződtetett szélső ütő, Juhász Dóra. A vendégek 3:0-s sorozattal startoltak, de Som Réka vezérletével hamar fordítottak a hazaiak (5:4). Ezt követően egy ideig nekik kellett futniunk az eredmény után. Előbb Borók Orsi, majd Gégény Flóra ászával egalizáltakk, majd Som kiváló nyitásaival már a hajdúságiak álltak jobban (17:15). A hajrá több fordulatot is hozott, Csernyik Tünde ászával 20:18-ra vezettek, majd 21:23-nál a vezetőedző, Kuszkó Zsolt időt kért. A rövid eligazítás után zsinórban három pontot szereztek az egyetemisták, ebben a periódusban Borók két remek szervával jelentkezett. Sajnos a szettlabdát nem értékesítették, ezzel szemben a borsodiak éltek ezzel a sansszal (24:26).
A második játékrészt az egyetemisták kezdték 3:0-val, ám a folytatásban sokáig az ellenfél akarata érvényesült. Az edző cserékkel próbálta felrázni az együttesét, Zámbori Anna, Nagy Blanka, Mayer Flóra és Farkas Réka is bizonyítási lehetőséget kapott. A változtatások ellenére 8:14-nél elég távolinak tűnt a szoros végjáték. Pedig megvalósult ez a forgatókönyv, mivel 15:20-ról 20:20-ra módosították az állást. Az egyenlítés ugyan összejött, de a hátralévő időben a fordítás sajnos nem (22:25).
A harmadik felvonás első perceiben is akadtak megingásaik a cívisvárosiaknak, ám 7:7 után egy 9:2-es rohammal felcsillant az esély a szépítésre. Som és Mayer megoldásaival haladtak is a szettgyőzelem felé. A miskolciak négy játszmalabdát hatástalanították, de az ötödiket már nem tudták (25:20).
A negyedik etap elején előbb Nagy Blankát lehetett dicsérni az ásza miatt, aztán Juhász Dóra megmozdulásait emelhettük ki (5:2). 15:15-ig szoros küzdelmet láthattak a DESOK-ba kilátogatott drukkerek, ám a folytatás az MVSC szempontjából alakult jobban. 15:20-nál Kuszkó Zsolt időkéréssel reagált a történtekre, ám a meccs végéig megmaradt ez a különbség (20:25).
Női röplabda NB II Kelet felsőház
DEAC – MVSC 1:3 (24:26, 22:25, 25:20, 20:25)




